Esztergomnyi ember hal meg rákban itthon egyetlen év alatt

2010.06.14. 22:46 Alice from Wonderland

Elképesztő abba belegondolni, hogy egy városnyi ember halálát okozzák daganatos megbetegedések egy évben. Szinte nincs olyan család az országban, aki valamilyen módon ne lenne érintett a témában.európai szinten is rettenetes a helyzetünk, amin érdemes lenne elgondolkodni.

A Népszava online cikke szerint az egészségtelen életmód mellett még mindig az az egyik legjellemzőbb probléma, hogy nem járunk szűrővizsgálatkora.

A világon naponta húszezer, évente több mint hétmillió ember hal meg rákban. Becslések szerint 2030-ra 17 millióra emelkedhet a betegség halálos áldozatainak száma. Itthon évente egy Esztergom nagyságú város lakossága, 32-34 ezer ember hal meg valamilyen rákos elváltozás következtében. Az érintettek fele megmenthető lenne, ha a megbetegedést idejében felismernék, megfelelően kezelnék.

Itthon rendelet szabályozza a kötelező egészségbiztosítás keretében térítésmentesen igénybe vehető szűrővizsgálatok rendjét. A jogszabály azonban különbséget tesz kötelező, valamint önkéntesen igénybe vehető szűrések között.

 

Ami még megdöbbentőbb:

egyes becslések szerint az elkövetkezendő években 1000 fiú újszülöttből 313-nak, 1000 lányból pedig 149-nek van nagy statisztikai esélye arra, hogy még 75 éves kora előtt rosszindulatú daganat miatt fog meghalni.

 Álljunk meg egy pillanatra és gondolkodjunk el azon, hogy mit tehetnénk etzek ellen az elképesztő számok ellen. Én azt gondolom, hogy nem kell a világot megváltani, elég ha mindenki csak saját magára és a közvetlen környezetére figyel oda. Ez talán nem olyan nagy dolog.

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: rák egészségügy megelőzés szűrővizsgálat

A bejegyzés trackback címe:

https://futurista.blog.hu/api/trackback/id/tr132082208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Colour of silence (törölt) 2010.06.19. 22:12:56

" elég ha mindenki csak saját magára és a közvetlen környezetére figyel oda."
-Sajnos ez nem így van. Olyanok is megbetegednek, akik odafigyelnek önmagukra, és a környezetükre. Arra, hog ymit esznek, hogy mozogjanak, kerüljék a stresszt. Ennek ellenére a számok növekednek. Én úgy gondolom, hogy ez a genetikára vezethető vissza. Míg régen az emberek közül a gyenge, vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő emberek meghatltak, ma ezek közül szinte mind felnő és gyermeket nemz. Nincs természetes kiválasztódás. A selejtek is újabb selejteket képeznek. Genetikai hulladékok vagyunk. Tudom, hogy erős, de meglehetősen logikusan hangzik. 1800-ban 1 milliárd ember élt a földön. Egy ma szinte veszélytelennek tűnő influenzában, tüdőgyulladásban, mandula megnagyobbodásban (20 újszülöttből 2 élte meg a 20. életévét)abban a korban simán belehalhattak. Csak az erősek élhették meg a felnőtté válást. Ahogy az állatvilágban is. A gyenge elpusztul, az erős életben marad és az szaporodik tovább, ezáltal is még jobban erősítve a vérvonalat. Ma pont az ellenkezője megy végbe. Mindenkit megmentenek. Ha rövidesen nem teszünk valamit, a rák szinte mindenkit meg fog ölni, aki nem éppen infarktusban, vagy agyvérzésben hal meg. Uniós felméré szerint 2020-ra minden 3. uniós állampolgár daganatos betegségben fog meghalni. Tehát nem elég odafigyelni, mert itt más is van a háttérben.

kálci 2010.06.25. 09:13:26

@Colour of silence: Hát ez igaz. Többen állítják, hogy az evolúciónak vége, hiszen nem a túlélés és jobb érvényesülés dönt a szaporodásban. Egy életképtelen elméleti matematikus (bocs a példáért) is ugyanúgy tud családot alapítani, mint egy súlyemelő (szintén bocs) akinek nyilvánvalóan jobb esélyei lennének a táplálékszerzésben. De ez csak egy dolog. Én nem gondolom azt, hogy az emberiség állati megközelítése a normális. Analógia megvan, de attól vagyunk emberek, hogy nem vagyunk állatok :). Attól vagyunk emberek, hogy érzelmeink, értelmünk és sokféle értékrendünk van. Ez alapból kizárja az állati evolúciós analógiát. Egyébként aki nem beteg az is ugyanolyan eséllyel szaporodik, szóval nincsenek hátrányban a rákbetegségre kevésbé fogékonyak.

süti beállítások módosítása