Navigáció okos cipővel: ha bizsereg a talpad, jó úton jársz

2014.04.27. 19:28 habba

Akkora a túlkínálat okos eszközökből, hogy néha szinte jól esik kézbe venni egy bután hallgató, csipogó öntudat nélküli tárgyat. Mondjuk egy ceruzát, bár ha ki van hegyezve, lassan már az is smart. Ha kapásból leokosozunk magunk körül mindent, ami az emberrel kommunikál, fennáll a veszély, hogy a sok hülye, tehetségtelen tárgy között nem ismerjük fel a valódi reménységeket. Az okos tárgyak X-Faktorjában én Puzsér Róbertnél is jobban adnám a kérlelhetetlent, nálam az összes, seggét rázó, slampoetriző konyhai robotgép elvérezne, de az egyszálgitáron folkbluest játszó, kazincbarcikai vakolókanál is.

Szóval erősek a fenntartásaim, éppen ezért az okos cipő feltalálásáról szóló hírre is becsukott szemmel kattintottam, közben elképzeltem, hogyan köt magára ügyesen dupla nyüszifüles masnit vagy szabadkozik választékosan a lábszag miatt. Egyik sem jött be (kicsit talán sajnáltam is), helyette az okosság egy egészen életképes koncepciója bontakozott ki előttem. Eleve bizalomgerjesztő volt, hogy a találmányt a Massachusetts Institute of Technology egyik fiatal kutatója jegyzi (azon az egyetemen a gyerekek is elég okosak, néhányról már írtunk a Futuristán). Hamar kiderült az is, hogy valójában nem a cipő itt a lényeg, hanem a talpbetétében lakik az écesz.

3029610-slide-9-setup.png

Dhairya Dand találmánya tehát egy technológiailag jelentősen feltuningolt, egyébként kutyaközönséges cipőbetét, amely „vibrotaktilis” eszközökkel kommunikál az emberrel. Egyszerűbben fogalmazva: finoman csiklandozza a talpát. Persze nem csak úgy spontán kedveskedésből, hanem tervszerűen: apró jelzésekkel igazítja útba a cipő viselőjét. Az okos cipő, a mobiltelefon GPS adatait használva, bármilyen előre megadott célpontba elnavigálja az embert. A találmányhoz természetesen mobil alkalmazás is tartozik, amivel a talpbetét Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál. A jelzések igen egyszerűek: jobb talp csiklandozása – jobbra fordulj; bal talp csiklandozása – balra át. Ha mindkét talpadat egyszerre csiklandozza, a cipőnek van egy ajánlata számodra. Például, hogy este a kedvenc együttesed játszik a városban, jó lenne megnézni őket. Merthogy a mobilalkalmazás jóvoltából tisztában van a napi időbeosztásoddal, a facebookos lájkolásaiddal, a kedvenc helyeiddel, kulturális preferenciáiddal is. Ha kitartóan bizgeti a talpadat, emlékeztetni szeretne valamire.

3029610-slide-1-tech.png

Ez utóbbi marhaságokra persze X-Faktor mentorként azt mondanám, hogy kedves versenyező, hagyjuk a modorosságokat, nem kell minden manírt lemajmolni a többiekről. Koncentráljuk a lényegre, te egy komoly wearable ígéret vagy, viselhető technológia kategóriában szép karrier áll előtted, de ha még egyszer rajtakaplak, hogy produkció közben a közösségi médiás megoldásaiddal babrálsz, repülsz a házból. A közönség egyetlen dolgot vár tőled: hogy tisztán, szépen hozd, amiben a legjobb vagy. Hogy amikor a felhasználó pakkokkal megrakva, kezében szalámis szendviccsel vadidegen városokban bóklászik, ne kelljen zsíros ujjal a telefon térképes alkalmazását tapogatnia, vagy folyamatosan azt a hülye, navigációs alkalmazásba zárt fahangú nőt hallgatnia, aki megmondja, hogy merre van a kölni dóm.

Ha igazán okos ez a cipő, mélyen elgondolkozik a tanácsaimon. Ha meg is fogadja őket, boldogan megyek arra, amerre a lábam visz.

Képek: fastcompany.com

 

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

A bejegyzés trackback címe:

https://futurista.blog.hu/api/trackback/id/tr306087507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása