Magyarország új világrendet keres: ezek jöhetnek az illiberális demokrácia után

2014.07.28. 22:43 habba

A liberális demokráciának becsöngettek, lényegében ezt mondta a miniszterelnök hétvégén, a bálványosi szabadegyetemen. Reméljük, mára mindenki magáévá tette a beszéd alapvetéseit, mert nagy munka áll előttünk. A Tusványoson felkonferált új rend, az illiberális demokrácia természetesen kiemelkedő stáció lesz a társadalmi fejlődés útján, de már most fel kell tennünk a kérdést, merre vezet majd minket tovább az unortodox történelmi dialektika. A Futurista elsőként jelentkezik a feladatra, hogy megjósolja, mi jöhet azután, hogy az illiberális állam a feladatát beteljesítette. Még hogy vége a történelemnek! Fukuyama száksz, a történelem csak most kezdődik, mi pedig segítünk a miniszterelnök úrnak újraírni. Íme hat utópia, ami hosszútávon tökéletes választás lehet Magyarországnak.

1. Nookrácia

A kifejezés a nooszféra szóból ered, ami a gondolat, a szellem terét jelöli, a nookrácia pedig Platón szava, aki a bölcsek uralmát értette rajta. Teilhard de Chardin francia tudós-filozófus és Vladimir Verdanszkij orosz geokémikus a nooszférát az emberiség fejlődésének végállomásaként képzelte el; egy olyan állapotnak, amelyben az emberi elmék hatalmas globális hálózatban kapcsolódnak össze. Az utópia szerint a gondolatok szférája a népesség növekedésével és a kommunikációs technológiák fejlődésével egyre kiterjedtebb lesz, és a belőle születő „szintellektus” irányítja majd az emberiség életét. A nookrácia ideális választás lehet nekünk is, Matolcsy jegybankelnök és a Professzorok Batthyány Köre hálózatba kötve a régió legversenyképesebb szuperintelligenciája lenne, és akkor Kerényi Imrét még rá se dugtuk.

t2uexujfigmglako7fzy.jpg

2. Demokratikus világkormányzat

A név magáért beszél, találkozhattunk is már vele a sci-fi irodalomban és a moziban, ott van rögtön a Csillagok háborúja meg a Star Trek, hogy csak a legismertebbeket említsük. Ez az a rezsim, ami a legnagyobb eséllyel alapozhatná meg a világbékét, biztosítva az emberi jogokat, a szabadságot és egy boldogabb életet mindenki számára. Mondanom sem kell, a demokratikus világkormányzat csak az államhatárok eltörlésével jöhet létre, ami így elsőre talán riasztónak tűnhet az inkább nemzetállamban gondolkodó miniszterelnök úr számára. De ha sikerülne kimódolni valahogy, hogy az országhatárok lebontása Magyarország határainak kiterjesztésével valósuljon meg és a demokratikus világállam fővárosa Budapest legyen, akkor ezt is tökéletesen járható útnak tekintjük.

764909077278171821.png

3. Többdimenziós állam

Miért kellene olyan rendszerben élünk, amilyet az otthonunkat adó ország ránk kényszerít? A kérdést Zach Weinersmith képregényrajzoló tette fel Polystate című könyvében, amelyben a geopolitikai alapon szerveződő állam helyett egy többdimenziós államrendszert képzel el. A „poliállamban” egyszerre több tucat rezsim is működhet egymással párhuzamosan, azaz ugyanannak az országnak a lakói szabadon választhatnak a számukra kedves politikai berendezkedések közül, és természetesen mindenkire csak a saját, különbejáratú rezsimjének törvényei érvényesek. Aki proletárdiktatúrára vágyik, minden további nélkül megkaphatja, miközben a szomszédja, teszem azt, egy alkotmányos monarchia polgára. Ugyanabban az utcában akár több tucat anthroállam, azaz egyénre szabott állam polgára éldegélhet egyszerre. A "poliállam" fantasztikus lehetőségeket rejt számunkra is. Mert mi van például, ha a nyugati liberalizmust választó magyar polgár egyszer csak elunja, hogy az erőszakos brüsszeli bürokraták nyakra-főre támogatásokat allokálnak neki? Szeme sem rebben, azonnal emigrál egy keresztény-nemzeti értékeken nyugvó, majdnem liberális demokráciába, s még csak a lakását sem kell eladnia.

polystate.jpg

4. Lottókrácia

A lottókrácia a népuralom egészen különös formája, egy elég sötét utópia, amely John Burnheim ausztrál filozófus fejéből pattant ki. Burnheim szeme előtt minden bizonnyal az ókori görögök démosz eszménye lebegett, amikor feltette a kérdést: miért is gondoltuk eddig, hogy vannak a közösségek vezetésére alkalmas és kevésbé alkalmas emberek? A filozófus az javasolja, hogy bízzuk a kormányzást a vak véletlen által kiválasztott polgárok csoportjaira, azaz döntsük el lottósorsoláson, ki lesz a főnök. Nincs szükség képességek, készségek, erények és politikai programok felmutatására, hagyjuk ezt az egész macerát, győzzön a szerencsésebb. No, hát nyilván nem ilyen lasszefer, haddmenjen tempóban, de itthon is megpróbálkozhatunk vele, amennyiben sikerül elintézni, hogy a lottószelvényekhez kizárólag a Magyar Krónika karácsonyi különszámának mellékletével lehessen hozzájutni.

lottery.jpg

5. Sötét felvilágosodás

Vagy másképpen: felvilágosult abszolutizmus 2.0. A koncepciót egy Curtis Yarvin nevű San Francisco-i informatikus találta ki, akit a geek szubkultúra Mencius Moldbugként ismer. Yarvin 2012-ben indította el neoreakcionista mozgalmát, hogy rámutasson, mennyivel jobb volt a világ a felvilágosodás előtt, amikor még nem fertőzték az emberek gondolatait liberális eszmék. A neorekacionisták a természet rendjét szeretnék visszaállítani a hatalomgyakorlásban, és azt kérdik, miért kellene egyenlően bánni az emberekkel, ha egyszer sem egyformának, sem egyenlőnek nem születtek. Szerintük a demokrácia (bizony a liberális demokrácia) több kárt okozott az emberiségnek, mint hasznot, ideje visszatérni a jól bevált monarchia rendszeréhez. Elképzelt államukban az emberek dolgát egy Katedrális nevű intézmény igazgatja, mely híres amerikai egyetemek és más think-tank-ek magas IQ-val rendelkező delegáltjait tömöríti. Mintha csak nekünk találták volna ki - miért ne bízhatnánk minden döntést a NER nördjeire.

764923578521887120.jpg

6. Technológiai szingularitás

A sci-fi irodalom kedvenc toposza, nem minden tudományos megalapozottság nélkül. Az elmélet lényege, hogy a technológiai fejlődés előbb-utóbb olyan léptékbe vált, hogy azt már nem tudja követni a társadalom. A tudomány záros időn belül megalkotja a mesterséges intelligenciát, amely öntudatra ébredésének pillanatában a technológiai evolúció útjára lép, és iszonyatos sebességgel kezdi el kiterjeszteni tudását.

obamacare_singularity-620x465.jpeg

Ray Kurzweil, a Google tudós mérnöke szerint ez a szédítő, exponenciális fejlődés minden elképzelhető forgatókönyvet felülír majd, és megérkezünk a megérthetetlen és megjósolhatatlan technológiai szingularitásba. Ahol olyan dolgok következnek majd, melyeket el sem tudunk képzelni: ahol bármi megtörténhet. Vegyük észre, hogy ez az a hely, amit miniszterelnök úr Bálványoson emlegetett. Hát akkor ehhez tartsuk magunkat, találkozunk a szingularitásban. Kurvára szűkösen leszünk, de sok jó magyar kis helyen is elfér.

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

A bejegyzés trackback címe:

https://futurista.blog.hu/api/trackback/id/tr96555023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Gordon Gekko. 2014.07.29. 17:49:39

Orvbán qrvajó miniszterelnök. Rá szavazok 2018ban. Főlegha jönnek a ballibek és lesz pofájuk kiállni ugyanazokkal az alja pofákkal.

Meggondolom magam ha Vona megígéri hogy keresztre feszítteti a ballib főkolomposokat, de a cukiskodásából nem kérek.

Endre Haász 2014.07.29. 18:01:16

Mert Orbán egy valódi gekkó.

paráznabillegető 2014.07.29. 18:06:18

@.Gordon Gekko.: kereszt, faszom.
tönk, bárd, kopja.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.07.29. 18:08:52

4. Lottókrácia

Hasonlót dolgozott ki Jorge Luis Borges "Babiloni lottó" című novellájában.

@.Gordon Gekko.:

Jó érzés hülyének lenni? Mert látom, élvezed.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.07.29. 18:10:07

A technológiai szingularitást meg pl Iain M. Banks a "Kultúra" sorozatban.

Alick 2014.07.29. 18:11:39

"Demokratikus világkormányzat"

Ha a képen valójában egy stadiont látunk, akkor úgyis Galaktikus Birodalom lesz belőle. :)

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2014.07.29. 18:19:20

Orbán egy valódi kaméleon. Érdekei szerint hülyíti a rajongóit.

J.László 2014.07.29. 18:42:01

Nem tudtok leszokni a jelzős demokráciáról. Tudhatnátok, hogy az mindig gyanús.

♔batyu♔ 2014.07.29. 18:57:06

Na ezért kellene elolvasnod Orbánt beszédét, ha már írsz róla, mert amit te feltételezel, az egyszerűen egy baromság, elárulja, hogy te egészen biztosan nem olvastad el Orbán beszédének ezt a részét. De nyilván semelyik részét sem.

Orbán pontosan ezt mondta:

"Ez azt jelenti, hogy a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel és egyáltalán a társadalom liberális megértésével szakítanunk kell. Ezt most csak két dimenzióban fogom érinteni, nem akarok belemenni egy hosszabb előadásba, csak érinteni akarom, hogy a dolog súlya érezhető legyen. A liberális társadalomszervezés kiindulópontja a két ember közötti viszony tekintetében arra a gondolatra épül, hogy mindent szabad megcselekednünk, ami a másik szabadságát nem sérti. Erre a gondolati, eszmei kiindulópontra épült föl a 2010-et megelőző húszévnyi magyar világ – elfogadva egyébként a Nyugat-Európában általános elvet. Azonban húsz év kellett ahhoz, hogy Magyarországon meg tudjuk fogalmazni azt a problémát, hogy ez egy intellektuálisan ugyan rendkívül vonzó gondolat, de nem világos, hogy ki fogja megmondani, hogy mikortól sérti valami az én szabadságomat. És miután ez nem magától adódik, ezért ezt valakinek meg kell határoznia, el kell döntenie. És miután senkit nem jelöltünk ki arra, hogy ezt eldöntse, ezért folyamatosan, a mindennapi életben azt tapasztaltuk, hogy az erősebb döntötte el. Folyamatosan azt éreztük, hogy aki gyengébb, azt letapossák. Nem valami elvont igazságosság elve szerint dőlnek el az egymás kölcsönös szabadságának elismeréséből fakadó konfliktusok, hanem az történik, hogy mindig az erősebbnek van igaza. Mindig az erősebb szomszéd mondja meg, hogy hol a kocsibejáró, mindig az erősebb, a bank mondja meg, hogy mennyi a hitel kamata, ha kell, menetközben változtatja, és sorolhatnám azokat a példákat, amelyek egyébként a kiszolgáltatott, gyenge, másoknál kisebb gazdasági véderővel rendelkező személyeket és családokat folyamatosan életélményként érte az elmúlt húsz esztendőben. Erre javasoljuk mi azt, és megpróbáljuk a magyar államéletet arra a gondolatra építeni, hogy ne ez legyen a szervezőelv, a társadalom szervezőelve. Ezt nem lehet törvénybe foglalni, itt most szellemi kiindulópontokról beszélünk. Ne az legyen a magyar társadalom szervezőelve, hogy mindent szabad, ami más szabadságát nem sérti, hanem legyen az, hogy amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal."

Orbán beszédéért nem is kell messzire menni, ez a blog is gyakran van az Indexen:

mandiner.hu/cikk/20140728_orban_viktor_a_munkaalapu_allam_korszaka_kovetkezik_beszed_tusvanyos_2014

♔batyu♔ 2014.07.29. 18:59:53

@Gamma Leonis: Mondjuk, amire épp ebben a hivatkozásban utal, a "devizahitelesek" kurvára nem az érdeke.

_most_ 2014.07.29. 19:25:21

az Orbán-féle rendszer leginkább mutyikrácia.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.07.29. 19:30:48

@♔batyu♔:
Az a baj, hogy túl hülye vagy hozzá, hogy felfogd, mekkora baromságokat ugatott az, akinek folyton teli szájjal nyalod a fosos seggét.

.Gordon Gekko. 2014.07.29. 19:58:23

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Nade

Ugyaneztet mondta Orvbán 4 évig, mégse jött össze a kormányváltás, de még vezető ellenzéki szerep se a ballibsiknek.

Szóval vagy mindenki meghülyült itten, vagy a ballib demokráciaértelmezés már senkinek sem vonzó, még a ballibeknek se.

♔batyu♔ 2014.07.29. 19:59:22

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Innen tudom, hogy végig sem tudtad olvasni te ostoba. Meghaladta a szellemi nívódat.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.07.29. 20:51:27

@.Gordon Gekko.:

EZ csak a közelgő választások elötti szokásos ballib diktatúrázás.

Az ostoba egyszeri MSZP szavazó inkább bemagyarázza magának a bérretegők marhaságiat, csakhogy ne vágja le tőből a csuklóját, mikor behúzza az MSZP-re az x-et.

Választások után a diktatúrázás helyét átveszi a jól megszokott Közgépezés majd, ahogy azt az MSZP és Gyurcsány sajtósai parancsolják a bérfirkászaiknak.

bigmax 2014.07.29. 23:36:28

A hozzászólások minőségéből levonható azaz egyszerű következtetés ,hogy a fidesznyaloncok megvalósították az AI helyett az AU-t (agytalan unintelligenciát). Büszkék vagyunk rátok fideszesek,folytassátok......nem ég még a magyarok pofája eléggé miattatok!

bigmax 2014.07.29. 23:54:52

Az első pontnak még lenne is értelme ha túlélnénk a 6-os pontot.A bolygónk túlnépesedett ,így ki kell irtani minden unintelligens korcsot!Szükség lesz még a gázkamrákra.....remélem a magyarok ebben is olyan nagy hatékonysággal fognak szorgoskodni mint a korábbiban.Na persze az 1 perces néma felállás majd nekik is járni fog.....utána megyünk és megebédelünk .Nem,nem fogunk megkegyelmezni egy agyatlannak se ,mert nekünk a pénz nem számít,nem vagyunk korrupt népség!
Na ilyen m.e. beszédet várnék.Ja ,hogy akkor kihalna a magyar hon?Azért 10000-n csak maradnánk , mi a pártoktól semlegesek.Lehet túloztam a túlélők létszámában.....

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.07.30. 02:56:06

@♔batyu♔:
Nem, seggfejkém.
Te ugyan elolvastad, csak nem bírtad felfogni az értelmét, mert funkcionális analfabéta vagy.
Annyit értettél meg belőle, hogy Viktorkád mondta, és az egysejtű agyad szerint akkor már jó is.

Az állatfarmon a hozzád hasonló birkáknak is csak annyit bírtak megtanítani, hogy 4 láb jó, 2 láb rossz. A te gondolkodásod is csak eddig terjed.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.07.30. 02:57:15

@.Gordon Gekko.:
Az a baj, hogy túl sok a hozzád hasonló hülye az országban, aki akkor is Orbánra szavazna, ha anyátokat baszná a ravatalon.

midnight coder 2014.07.30. 06:43:00

Nálunk a genszterváltás óta kleptokrácia van. A két oldal folyamatosan váltja egymást az ország szétlopásában. A kettő közül Orbánék a látványosabbak, és Fletóék a hatékonyabbak - hiába, ők azért régebbi motorosok. Orbánék még a kollégiumban dekkoltak, amikor az MSZ(M)P már régen spontán privatizélt.

Amúgy az 5. és a 6. verzió a legvalószínűbb.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2014.07.30. 17:54:19

@♔batyu♔: Pár százezer nekibúsult, dühös ember tutira örökkön örökké birka módjára tűri balsorsát és annak nyilait, nem jön el soha számára a késztetés, hogy O.V. fejét követelje... Bizony érdeke, hogy valahogy lecsillapítsa a devizahiteleseket.

süti beállítások módosítása