Magyarország dizájn nagyhatalom: így hasítanak formatervezőink az egyik legmenőbb nemzetközi versenyen

2015.05.07. 16:35 habba

Na ezt most gyorsan megírjuk, mielőtt a felsőoktatási államtitkárságon újabb fázisába lépne a nagy szakritkító ötletbörze. Az Electrolux 60 országot megmozgató nagy nemzetközi formatervező versenyén az idei 1500 versenyzőből 7 magyar is bejutott a legjobb 100 közé, simán lekörözve többek között Kínát és az USA-t. Az egyetemistáknak, főiskolásoknak szóló pályázaton, amin a jövő háztartásai eszközeit keresik, évről évre egyre jobban szerepelnek a magyar diákok – tavaly a MOME-s Kovács Apor konkrétan a legjobb hat közé küzdötte be magát. Szóval akinek bejárása van az emberminisztériumba, súgja a fenti hírt az államtitkári titkárnő fülébe, vagy adja le a portán kinyomtatva ezt a posztot, és vastag filccel írja rá: a magyar formatervező-képzés köszöni, tök jól van, nem érdemes babrálgatni.

Talán megbocsátja a kedves olvasó, hogy ezúttal nem mazsolázzuk ki a legzseniálisabb ötleteket, hanem bemutatjuk mind a hét magyar projektet. Már csak azért is, mert elkezdődött a közönségszavazás, így mindenkit arra bíztatunk, válassza ki a saját kedvencét, és nyomjon rá egy hazafias vote-ot.

Konyhai kiskert ételmaradékból

Az idei verseny üzenete az „egészséges, boldog gyerek”, ennek megfelelően jó sok gamification megoldás szerepel az első százban. A BME-s Jakab Anett ötlete a tudatos hulladékkezelésre összpontosít. A Levitaing Litter Bin, egy olyan konyhai kuka, ami komposztálja a tányér szélére kotort ételmaradékot, és szerves hulladékként egy mini zöldséges kiskertben hasznosítja. Hogy a levitáció egészen pontosan hogyan (és miért) valósul meg, az egyelőre nincsen kifejtve, de a következő fordulóban esedékes részletes bemutatóból majd minden bizonnyal kiderül.

 levitatinglitterbin_1-940x530.jpeg

Főzőcske okosan

Erdős Nóra (Pécsi Tudományegyetem) konyhai alkalmatosságával a legkisebbek is biztonságosan főzőcskézhetnek. A Hide and Cook olyan mint egy varázsüst, úgy tűnik, akármit dobsz bele, ehető étel kerül ki belőle, de a legnagyobb előnye, hogy tűznek, gőznek még csak közelébe sem engedi a gyereket. Egyszerűen csak el kell helyezni a hozzávalókat az üst rekeszeiben, majd a tetőt lecsukva megvárni, amíg elkészül az étel. A receptet a fedőn kialakított érintőképernyőn lehet kiválasztani vagy kikeverni. Ez a fedő aztán mindaddig csukva marad, amíg fortyog az étel.

 okosust.jpeg

Szárnya alá vesz, felmelegít

A Nyugat-Magyarországi Egyetemről nevező Aba Róbert MyColbri-je egy multifunkcionális ételmelegítő, ami nemcsak melegen, de firssen is tartja a rá bízott fogásokat. Így sem az illatok, sem az ízek nem szöknek el az ételből, ami újramelegítéskor amúgy elég könnyen megtörténik. Mindehhez valamiféle – egyelőre bővebben nem kifejtett – nanotechnológiát használ. Az igen kecses repülő ételőr természetesen okostelefonról is irányítható.

kolibri.jpeg

Mit főzünk matek után?

A dagi gyerekek és az egészségtelen ételek problémája foglalkoztatta Tobias Tsamisist, a MOME hallgatóját, amikor a Future Classroom koncepciót kitalálta. Szerinte a jövő iskolájában az egészséges táplálkozás külön tantárgy lesz, amihez nyilvánvalóan egy osztálytermi mintakonyha is dukál. A konyha Tobias elképzelése szerint egy hidrokultúrás rendszer lenne, amiben halak és zöldségek egyaránt vidáman megélnek. A növények porózus termesztő közege átszűri a halak vízét, és az elpottyantott ürülékből felszabaduló ammóniát elérhetővé teszi a gyökerek számára - ezzel aztán mindkét társaság jól jár. A hidrokultúrás termesztést persze nem Tobias találta ki, de azt már igen, hogyan lehet mindezt egészséges ételek előállítására használni az osztályteremben, interaktív és főleg szórakoztató elemeket felvonultató edukációval.

futureclassroom_2-940x530.jpeg

Oxigéngyűjtés vízlevéllel

Telegdi Balázs (MOME) ötlete annyira lírai, hogy az ember legszívesebben versbe foglalná. Egyszerre elszállt és magától értetődő, mondjátok meg ti, hogy zseniális-e vagy hülyeség. A WaterLeaf (csendben kérdem közben, hogy ez a nagybetűs egybeírósdi mikor cseng már le) egy vízcsapra illeszthető virág, aminek csészelevei a csöpögő vízből kivonják, majd eltárolják az oxigént. A "feltöltött" levél jelez, ha pukkadásig szívta magát ókettővel, utána nincs más dolgunk, mint leszedni és odatűzni a gyerek kedvenc ceruzájának végére. Aki aztán rajzolás vagy tanulás közben friss oxigénnel dúsított levegőt szívhat. Jobb mint a szagos radír.

 waterleaf.jpeg

Asztma ellen intelligens porcsapda

Wágner Ákos (szintén MOME) az asztmás gyerekeken segítene egy ügyes szerkezettel. A talányos nevű ALA  tulajdonképpen egy intelligens légtisztító berendezés. Négy gyűrűből áll, melyek védőernyőt képeznek az asztmás gyermek ágya fölött, a feladatuk, hogy éjszaka magukba szippantsák és megsemmisítsék az apró légszennyeződéseket és irritáló anyagokat. Az ALA nemcsak az alvást segíti, de a gyerek légzését és egyéb életfunkcióit is figyeli. Ha a gyanús jelek alapján úgy érzékeli, asztmás roham közeledik, okos telefonon jelez a szülőknek, és nyugtató meleg fényt sugároz, amíg oda nem ér a segítség. Amikor éppen nem a gyermek álma felett őrködik, a levegő összetételét elemezve készül az éjszakára.

ala.jpeg

Hagyja a mosást másra

Lakatos Botond (MOME) szerint minden gyereknek ki kell vennie a részét a házimunkából. Szerinte az a gyerek, amelyik idejekorán megtanulja kitisztítani saját ruháit, önálló és magabiztos lesz. A Magic Wand valóban  varázspálca, legablább is az apró foltokat és szennyeződéseket elég jól eltűnteti. Titánium-dioxid kristályokat tartalmaz, amelyek a foltra felkenve a fénnyel regálnak, és „kiégetik” a szennyeződést a ruhából, az esetleges kórokozókkal együtt. (Mindeközben állítólag a gyermek is ép marad.) A dolog lényege, hogy egyetlen aprócska folt kedvéért ne vágjuk már mosógépbe a ruhát minden második nap, bízzuk inkább a gyerekre ezt a kis munkát, és spóroljunk vele jó sok vizet.

magicpen.jpegEz tehát a hét menő magyar projekt, ami máris ott van a száz legjobb között, szavazzatok, hogy bejussanak a követetkező fordulóba is. Ha közben romkocsmában merengő formatervezővel találkoztok, zavarjátok haza formatervezni, mielőtt lajstromba veszi egy felsőoktatási szakértő.

 

 

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

A bejegyzés trackback címe:

http://futurista.blog.hu/api/trackback/id/tr357439144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2015.05.08. 08:36:54

Elolvastam az első hármat, és áldom az eget, hogy nem vagyok feltaláló. Még ennyi fölösleges baromságot...

khamul 2015.05.08. 08:55:22

Tisztelem a jó szándékot, de az 'oxigéngyűjtés' nem tűnik értelmes dolognak.
Vajon hány lélegzetvételnyi oxigént tudnak begyűjteni azok a levelek, és mennyi idő alatt jön ki belőlük az oxigén?

P1sty 2015.05.08. 09:00:45

@Mityu "aljanép" MG:
Ezek nem feltalálók, ezek dizájnerek. Azaz keresnek valami nemlétező problémát, kitalálnak egy ütős, tetszetős formát, és ennyi. A fenti dolgok egyike sem működne, mivel:
-mind csak látványterv, működési elv 0. Nincs. Egyáltalán.
-először kitalált valami formát meg ideológiát, és hozzárendelt valami véletlenszerű funkcionalitást.

Aki próbált már bármit is tervezni életében (gépet, kutyaházat, ruhafogast...), az nagyon jól tudja, hogy a formát a funkció határozza meg. Először ki kell találni, milyen problémát akarunk megoldani, aztán kidolgozni az a műszaki rendszert, ami képes ezt megtenni, és csak végül kell valamiféle burkolatot dizájnolni, de természetesen a burkolat alapvető formáját a gép formája határozza meg.
(Pl. a rakéták se azért ilyen hosszúkás hegyes dolgok, mert jól néz ki, hanem mert aerodinamikailag, tömegeloszlásilag és strukturális integritás szempontjából ez a kedvező forma. Az autóknak is csak a karosszériáját "dizájnolják", mert az az egyetlen rész, aminek az alakját nem műszaki-fizikai szükségszerűség diktálja)

Netuddki. 2015.05.08. 09:02:31

A design akkor már megvan. De mi lesz a technológiával ami biztosítja a funkciót hozzá? Amíg az nincs meg addig csak SciFi az egész...

_Epikurosz_ 2015.05.08. 09:04:05

@Mityu "aljanép" MG: Nyugi. Ezek csak ötletek. Jó sok kell belőlük, hogy akár egy is megvalósuljon.

Netuddki. 2015.05.08. 09:04:15

@P1sty: Az ótóknak nem csak a karosszériáját "dizájnolják", hanem a hangjától kezdve egy csomó más mindent is.

Mento (törölt) 2015.05.08. 09:07:23

Nekem a röpködő kávékeverő tetszik a legjobban, kár, hogy semmi értelme, gyakorlatilag a kolibri szárnycsapásai kihűtik a kávét még ha nem is borul az egész az ölembe, de dizájnosnak dizájnos...

Netuddki. 2015.05.08. 09:14:13

@Maaster: Ebből is látszik, hogy a designerek nem éppen technikai zsenik...

P1sty 2015.05.08. 09:21:54

@khamul:
Baromság az egész.
Eleve ami ott van a tetszetősen modern, "infografikásan" megdizájnolt, nos, infografikán, hogy a városban 18% az oxigénszint... Teljes hülyeség. Városban a levegő nem azért "rosszabb" mert kevesebb lenne benne az oxigén, hanem mert magas a szén-monoxid, szén-dioxid, és legfőképp a szálló por mennyisége (legjobban a szálló por irritálja a tüdőt), plusz persze kén- és nitrogénoxidok is.
A vízben oldott oxigén mennyisége amúgy is minimális, kb. 10mg/L. 1 m^3 levegőben kb. 275g oxigén van. Ki lehet számolni. Azaz ahhoz, hogy 1 m^3-nyi levegőben lévő oxigént kivonjunk a csapvízből, kb. 27552 L vizet, azaz kb. 27,5 m^3 vizet kéne kiengedni a csapból, feltéve, hogy a mütyür 100%-os hatékonysággal vonja ki a "vizbül a zoxigént", hogy egy tanult kolléga szavaival éljek. Ennél lényegesen egyszerűbb kinyitni az ablakot, azt hiszem...

Sesquatch 2015.05.08. 09:21:59

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

"De mi lesz a technológiával ami biztosítja a funkciót hozzá? " - semmi.

A versenynek nem ez a célja, hanem az, hogy lehetőséget biztosítson dizájnereknek arra, hogy megismerje őket a szakma. Hogy utána már igazi termékek tervezését bízzák rá.

Kb. olyan, mint amikor egy sci-fi filmhez terveznek díszletet. Ott sem kérdezed meg, hogy mi értelme megtervezni a halálcsillagot, ha úgyse tudjuk legyártani :).

P1sty 2015.05.08. 09:25:34

@P1sty:
Magyarul, ha a "tervező" ennyire "tervezi" meg a szerkezetet, hogy az gyakorlatilag teljesen működésképtelen, akkor a "tervező" talán nem is "tervező", csak látványtervező. Ti. egy mérnök asztalán már az előző kommentemnél elhalt volna a dolog, és ment volna a papírkosárba a post-it fecni, amin ezt az alapvető számolást végezte.

Ma Baker 2015.05.08. 09:37:37

"csendben kérdem közben, hogy ez a nagybetűs egybeírósdi mikor cseng már le"

Csak szólok, hogy ez valójában egy elnevezési sztenderd programozásban, így várhatóan ez csak egyre terjedni fog, ahogy egyre jobban átszövi életünket az IT.

Sesquatch 2015.05.08. 09:44:45

@P1sty: Bocs, de legalább az első mondatát a cikknek elolvastad? :)
Formatervező versenyről van szó.

Kb. olyan mintha fel lennél háborodva, hogy a Csillagok háborúja lépegetőit tervező dizájnerek milyen szart építettek, gyakorlatilag az összes lépegető működésképtelen és esély sem lenne, hogy a valóságban működjenek :)

P1sty 2015.05.08. 09:51:31

@Sesquatch:
Nos, bögrét, fotelt, vázát, lámpabúrát lehet így dizájnolni. Műszaki eszközt nem. Nem csoda, ezt a "vizbül a zoxigént" is egy üvegfújó gyerek tervezte...
Dizájner az plakátot tervez, meg emblémát, meg műanyagburkolatot. És valóban, ennyi is a hasznossága. 0.
Egyébként nem csak a lépegetők, hanem az uralkodó trónszéke is szarul van dizájnolva, azok a függőleges élben végződő karfák baromira kényelmetlenek lehetnek :-). Na tessék, még széket se olyan egyszerű dizájnolni.

PongLenis 2015.05.08. 09:52:37

Ennyi, rajzolok valami szepet, alairom, hogy nanourtechnologiaval es szeretettel gyogyitja a rakot es kesz? Nyertem?
@Sesquatch: marhara nem olyan, mert a lepegeto es a halalcsillag eseteben de meg a fluxuskondenzatornal is tobb esely van a mukodesre mint ezeknel.

Sesquatch 2015.05.08. 10:10:16

@PongLenis: "Ennyi, rajzolok valami szepet, alairom, hogy nanourtechnologiaval es szeretettel gyogyitja a rakot es kesz? Nyertem?"

Igen :)
Kiváncsi vagyok rá!

A formatervező keze persze a gyakorlatban 90%-ban meg van kötve a technikai megvalósítás miatt. Ez pályázat azt vizsgálta, hogy milyen formát tud valaki elképzelni, ha a technikai korlátok nincsenek, vagy csak minimálisak.

A szakma ebből is látja (a legtöbbször), hogy valaki tök reménytelen, vagy tud totál elszállt valamit kitalálni ami teljesen új szögből közelít meg valamit. Amit aztán egy tényleges terméknél majd bele kell gyömöszölni a technikai lehetőségekbe.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2015.05.08. 10:10:55

Én úgy fogalmaznék, hogy szép tárgyak, de teljesen értelmetlen ötletek gyűjteménye.
A baj valójában az, hogy a formatervezési oktatás éppen erről szól: légy kreatív, de semmiképpen ne légy szakember! Egy kivétel, a BME Designer képzése, de azt meg akarják szüntetni!

ErA 2015.05.08. 10:56:17

"Titánium-dioxid"

titánium... nabazz...

ROTFL Manó 2015.05.08. 11:21:59

Én úgy emlékszem, hogy amikor három évesen ott ültem bamba fejjel anyukám ölében, partedliben, miközben főzelékkel tömte a számat, akkor anyukám a megfújással azt érte el, hogy a kaja LEHŰLT. Erre itt ez a kolibri, ami propellerként működik, de ez a légvonattal MELEGEN TARTJA az ételt?!?

Hogy mik vannak! Szovjet mérnök elvtársak mit ki nem találnak?!?

bioLarzen 2015.05.08. 11:46:03

@Mityu "aljanép" MG:
Pár éve olvastam egy könyvet, abban volt egy fejezet, ami pont arról szólt, mennyire lefitymáltak egyes, mára abszolút elfogadott eszközöket azok megjelenésekor - pl. a mosógépről, tévéről, varrógépről, repülőről, tépőzárról, telefonról, ezekre emlékszem így hirtelen. Feleslegesnek, ártalmasnak, unpraktikusnak gondolták őket az idézett kritikusok, és nagyjából mindegyikről megállapíttták, hogy igen hamar el fognak tűnni, mert nem lesz kereslet rájuk...

wirth6 2015.05.08. 11:49:30

@bioLarzen: Valószínűleg sokkal több olyan találmány volt, amit feleslegesnek gondoltak, és aztán nem is lett belőlük semmi.

zsoci 2015.05.08. 12:46:00

ezek egyrészt teljesen felesleges dolgok, másrészt kifjezetten a butaságra tanítanak (persze, megfő az étel, meg lefessük a foltot a rhán, ahelyett, hogy kimosnánk), ráadásul a fizikának is ellentmondanak. Az egész nagy marhaság.

Dr.Agon 2015.05.08. 13:47:58

@P1sty:
Köszönöm, egy csomó kopácsolást megspóroltál nekem, én is felhorkantam a zoxigénes levélkéket olvasva, és kb ugyanezt akartam írni. :)

Anett Jakab 2015.05.08. 14:10:38

Tény, hogy én is meglepődtem azon, hogy milyen pályamunkákat díjaznak az Electrolux-nál, de ezek az elszállt ötletek inspirálják a tudósokat. A "Dögöljön meg a szomszéd tehene is!" nézetet meg félretehetnék a hozzászólók és örülhetnének egy kicsit a Magyar sikernek. Javaslom, hogy olvassák el a pályázat kiírását, illetve a korábbi nyertes pályaműveket tekintsék meg. :)

Létező lebegő tárgyak:

www.youtube.com/watch?v=OMuipEV-2Sw

Még nem létező de már korábban is felvetett probléma a 3D nyomtatott emberi szerv. (Bioprinting):

www.youtube.com/watch?v=9D749wZSlb0

Sok sikert kívánok a többi Magyar pályázónak is!

Noroo 2015.05.08. 15:00:06

@ROTFL Manó:
A teve ha gyorsan fut a forró homokon a légáramlattól megfagyhat.. csak marhagyorsan kell futnia ;-)

fay rodisz 2015.05.08. 16:06:53

@Anett Jakab:

Roppant lényeges és hiánypótló dolgok lebegnek.
Ha még energia is kell a lebegtetéséhez, hogy valami ne az asztalon legyen, hanem fölötte 5 centivel, akkor pláne gratulálni tudok a zseniális tanulmányokhoz.
Ha lehet ne nevettesd magad ki a vasút is lebeg és szükség van rá hülyeségekkel, ezek semmire nem jók, csak a birkák hülyítésére.

tyberius 2015.05.08. 16:12:28

Értem én, hogy formatervezés, meg nemzetközi siker, de mérnökagyú emberként ezek akkor is frusztrálnak, kb. mint a tinilányokat a Barbie baba. Mert ezek futótűzként terjednek a Facebookon meg a Tumblren (mint pl. a tenyérnyi napelem hátára applikált hálózati aljzat, agyideget kaptam attól is), miközben a valós mérnöki teljesítményt semmibe veszik az emberek.

FeroxX 2015.05.08. 17:36:18

Ipari termék és formatervező mérnöknek tanulok (most végzek)

De ezek nekem is fájtak... ezt a teljesen műszaki tartalom/megvalósíthatóság nélküli tervezést sosem értettem igazán...

Meg van ennek is a helye, de inkább a videójátékok, filmek concept art-jai között szerintem.

Ez tényleg csak max kreativitás-képzelőerő fitogtatásra jó. Amennyiben ez volt a cél, akkor mondjuk nincs gond vele. Csak ez legyen kimondva.

FeroxX 2015.05.08. 17:37:58

Bár az csak az egyik baj, hogy nem megvalósíthatóak, de a legtöbbnek túl sok gyakorlati hasznát se látom sajnos.

Pedig van még azért bőven megoldandó valós probléma a világon amire lehetne tervezni :)..

tyberius 2015.05.08. 17:47:04

Mondjuk az sem segít, hogy az Index címlapján ezek "találmányként" vannak aposztrofálva. Persze erről gyanítom, nem a posztoló tehet.

manager2008 2015.05.08. 19:21:13

Nem lenne itt gond, ha megtanulna gondolkodni a fiatal mérnök, designer stb. Rengeteg olyan cél és funkció van a környezetünkben ami több száz éve be van ragadva egy rossz és gazdaságtalan megvalósításba. De nem elemzi senki és így nincs megoldás. A design kell, de csak a már működő eszköz felöltöztetésére. De akkor nagyon. Igazából a mérnök is csak megvalósító, az igazi ász az ötletember, feltaláló, akit kellene támogatni mérnöknek és designernek. De valahogy nem találkoznak. Így született a Trabant is :)

bioLarzen 2015.05.09. 00:56:26

@wirth6: Ez minden bizonnyal igaz.

galaxiscsirke 2015.05.09. 01:36:08

Bármelyik helyett hasznosabb lenne fickóknak a ruhacímke-leolvasós/vonalkódos mosógép. A ruhagyártók a címkére vonalkódot is tennének,ami tartalmazza a mosási előírásokat (hőmérséklet,kímélő v. nem,fehéríthető v. nem,milyen színűvel fér össze, centrifugafordulat,stbstb). A gépen lenne egy olvasó,és 2 lehetőség lenne: 1: beállítok egy programot,és amikor kezdem bepakolni a ruhákat,a kódok alapján vagy engedi berakni, vagy az adott programmal nem moshatókat kisípolja,és azokat nem pakolom bele. 2: automata mód: berakom az 1. ruhát,föllistázza az arra használható összes programot. Berakom a következőt,akkor a programlista leszűkül azokra,amikbe mind2 ruha mehet. Az utána következőnél szintén szűkítés,és így tovább,és amikor már csak 1 lehetséges program marad, folytatja az 1. verzióval,tehát csak az azzal a programmal moshatókat engedi berakni. Fickóknak ideális,mert nem lehet elrontani a mosást :)

El Akir wej dA money 2015.05.09. 02:26:47

1, Több száz(ezer) éve létezik a megoldás, komposztálónak hívják...

2, wow, beépített egy fűtőtestet egy edénybe...

4, Még csak az kéne, mert nicns elég fölösleges és hasztalan tárgy az iskolákban.

5, Biztos a baktériumok is örülni fognak annak a levélnek.

Albola 2015.05.09. 09:30:37

A komposztálós dolog elég érdekes, egy jó kis rántott hús vagy rántott hal, sertésoldalas nem éppen komposztálásra való, hiába ételmaradék és szerves anyag.

A legnagyobb blődség a vízből oxigént gyűjtő levélke..