Megy a gőzös - Közlekedésfejlesztés Európában

2010.06.13. 18:03 Alice from Wonderland
Alice from Wonderland: mozdony

Úgy tűnik, lassan elfelejthetjük az elviselhetetlenül hosszú zötykölődést a vonaton, ami országunk méreteit összevetve az utazások hosszával, valahogyan sántít. Emlékszem, annak idején Egerből eljutni Veszprémbe, külön kaland volt, gyorsan le is szoktam a gyakori haza látogatásról. Ez azonban megváltozni látszik a TEN-T (transz-európai közlekedési hálózatok) projektnek köszönhetően.

Fellegi Tamás újdonsült nemzeti fejlesztési miniszter egyik első lépéseként írta alá azt a megállapodást, amely a Szlovénia felé tartó magyar vasúthálózatok villamosításáról szól. A Magyarországon tervezett öt nagy vasúti projekt megvalósítására mintegy 300 milliárd forintos támogatást kapunk az uniós kasszából. Ez többek között azt is jelenti, hogy villanymozdonyok száguldoznak majd Zalában, írja a Kitekintő.hu.

Az aláírt három projekt közül az ország számára a 6. számú kiemelt projekt legfontosabb, amely a Lyon–Trieszt–Divača/Koper–Divača–Ljubljana–Budapest–ukrán határ vasúti tengelyt foglalja magában. 

Boba polgármesteri hivatala lapunknak elmondta, a villamosítás eredményeképpen már nem kell, hogy a vonatok bemenjenek a 850 lelkes településre, hiszen Zalaegerszeg és Székesfehérvár fele villamosított pályán haladhatnak a vonatok.

Siim Kallas (közlekedésért felelős biztos) a „TEN-T Days 2010” konferencia keretein belül elmondta: A kiemelt TEN-T projektek eredményes végrehajtása elengedhetetlen ahhoz, hogy az Európai Unió polgárai nagyobb mértékben élhessenek a szabad mozgáshoz való jogukkal, illetve ahhoz, hogy erősödjön az Unió és a belső piac területi kohéziója.

 Azt hiszem ideje elgondolkodni a "Megy a gőzös" modernizált verzióján...

/Fotó: MÁV Nosztalgia/

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

A bejegyzés trackback címe:

https://futurista.blog.hu/api/trackback/id/tr972078886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.13. 21:05:18

Mikor is számított előrelépésnek a villamosítás? 50 éve? Ma már ennek valahogy alapnak kellene lennie. Arról kéne beszélni, milyen kiképzésű a pálya, vannak-e szintbeli csomópontok, és milyen sebességű vontatást bír ki.

mig8 (törölt) 2010.06.14. 14:29:48

@Androidus:

Amikor Szlovénia létrejött, még nem volt semmiféle vasúti összeköttetésünk vele. Az 1. Orbán kormány épített feléjük vasútvonalat, ez üzemel jelenleg is.

De akkoriban erősek voltak azok a hangok, amelyek szerint ez csak pénzkidobás volt. Úgy tűnik azonban, hogy az élet rácáfolt és igenis van forgalma és ezáltal haszna ennek a vonalnak. akkor pedig érdemes villamosítani. Eddig jutottunk el most.

A következő lépés - ha a forgalom indokolja majd a kétvágányúsítás lesz, de ez még messze van. Most egyenlőre annak örülök, hogy 8 év hátrányos megkülönböztetés után végre vki fantáziát lát a vasútban.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.14. 23:05:26

Persze, az elavult hálózatunkhoz képest minden előrelépés, csak épp a futurához nem sok köze van ;)

Navarot 2010.06.30. 00:28:52

Szerintem is érdemes lenne egy közlekedési jövőképet vázolni. Pl. Távolsági-Elővárosi-Városi bontásban. Na nem people moverekre gondolok, hanem normális tervekre.
Pl. Pest viszonlatban: Carolina-projekt, vasúti alagút: Kelenföld-Nyugati (és/vagy Keleti) gyorsvillamos 4-es metró helyett, S-bahn, kerékpároszás(!) stb.
Vagy új esély a vasúti mellékvonalaknak stb.

pösti 2010.07.29. 00:27:01

Hajdani vasúti nagyhatalomként(múlt század eleje) igyekszünk felzárkózni a "fejlett nyugathoz" úgy, hogy az akkori hálózat 80%a rendelkezésre áll! Már csak a hasznosítást kéne egy zseninek az igényekkel összegyúrni!