Pálos kolostorból meditációs központ. Mi lesz az egykori egyházi ingatlanokkal húsz év múlva?

2010.07.25. 17:49 futurista
Bánfalva

A volt egyházi ingatlanok többségének újrahasznosítása elég komoly fejtörést okoz. Számos közöttük műemléki védettséget élvez, de alapos átalakítás nélkül gyakorlatilag nem kaphatnak új funkciót. Arról nem is beszélve, hogy gyakran még a nem vallásos és nem is különösebben hagyománytisztelő polgárokban is ellenérzéseket vált ki, ha valamilyen egészen profán célra használják ezeket.

A sopronbánfalvi karmelita (eredetileg pálos) kolostor új funkcióval való ellátása több szempontból is érdekes. Bár a jelenlegi kezdeményezés nonprofit, akár gazdasági alapon is megvalósítható lenne (igaz, akkor nem lehetne rá pályázati pénzt nyerni), vagyis mindenképpen példaértékű. Egyszer talán így születhetnek újjá a régi kolostorépületek? Persze ha másfelől nézem, arra is elég jó példa, hogyan veheti át (veheti vissza?) az állami mecenatúra szerepét a gazdasági szféra. Na de lássuk, miről van szó.

Nem túlzás azt mondani, hogy Bánfalván évezredes hagyománya van a visszavonult meditálásnak. A ma Sopron-Kertvároshoz tartozó halmon egykor Szent Wolfgang – első királynénk, Gizella tanítója – remetéskedett. Emlékét a pálos szerzetesek ápolták évszázadokon át, akik kolostort emeltek e helyen. Itt őrizték a titokzatos, csodatevőnek tartott Fekete Madonna képét, melyet több király is felkeresett. A gótikus alapjait máig őrző barokk kolostort később a karmelita apácák lakták, egészen addig, amíg rendjüket 1950-ben fel nem oszlatták. Innentől kezdve – mint az ország megannyi államosított egyházi ingatlana – pusztulásnak indult az épület.

Idén nyárra azonban visszanyeri eredeti pompáját a karmelita-kolostor, ráadásul sikerült olyan új funkciót találni neki, amely hiánypótló és összhangban van eredeti rendeltetésével. Az épületet természetesen akadálymentesítik, lakhatóvá teszik az eddig kihasználatlan padlásterét és eredeti helyén, illetve szépségében állítják vissza a barokk főbejáratot. Helyreállítják az ősfás park egykori sétaútját is, az udvart pedig a barokk kertek mintájára telepítik újra. A felújítás azonban nemcsak renoválást jelent. Az épületben huszonhárom fürdőszobás szobát, két konyhát étteremmel, három közös meditációs helységet, egy előadó-/koncerttermet, egy alkotó- és egy kiállítótermet, egy könyvtárat, valamint iroda- és raktárhelyiségeket alakítanak ki.

Mivel sem piaci, sem műemléki, sem szakrális szempontból nem lett volna előnyös hagyományos szállodává alakítani az egykori kolostort, a beruházó úgy döntött, egyedülálló meditációs központot hoz létre itt. Egy olyan helyet, ahol meditációs vezetők segítségével a vendégek megtalálják lelki békéjüket, hogy azután testben-lélekben felfrissülve térhessenek vissza a mindennapok forgatagába. Ehhez a kolostor hangulata, puritán egyszerűsége tökéletes környezetet biztosít, miközben az épület szellemisége is sértetlenül fennmarad.

Bár az ötletből akár kitűnő üzleti vállalkozás is lehetne, a tulajdonos közhasznú célt tűzött ki maga elé. Az üzemeltetés során keletkező jövedelemből képzőművészeket hívnak meg és gondoskodnak az ellátásukról – ezzel teremtve meg az alkotáshoz szükséges feltételeket. A rendszerváltás óta ugyanis igen mostoha körülmények között dolgoznak. Megszűnt a művésztelepek többsége, bezárt a képcsarnok-hálózat, nem épülnek műteremlakások, nincs többé kötelező állami vásárlás és a nagyberuházásoknál sincs előírva már képzőművészeti alkotás létrehozására. Mindeközben a magángalériák szinte csak olyan képzőművészek alkotásaival foglalkoznak, akik már nevet szereztek és rendelkeznek kialakult gyűjtőkörrel. Éppen ezért fontos az egykori karmelita kolostorban induló kezdeményezés, amelyhez a Kogart Alapítvány nyújt segítséget: ők javasolják azokat a művészeket, akik egy-két hetet térítésmentesen eltölthetnek itt, az alkotásra koncentrálva.

A több mint egymilliárd forintos, Nonprofit fejlesztést közel 460 millió forinttal támogatja az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus. A projekt részét képezi egy egyedülálló pálos múzeum létrehozása is, amely végre méltó módon mutathatja be az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend történetét.

(Via: Orientpress / fotó:gondola.hu)

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://futurista.blog.hu/api/trackback/id/tr632175080

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pálos kolostorból meditációs központ 2010.07.25. 21:07:38

A volt egyházi ingatlanok többségének újrahasznosítása elég komoly fejtörést okoz. Számos közöttük műemléki védettséget élvez, de alapos átalakítás nélkül gyakorlatilag nem kaphatnak új funkciót. Arról nem is beszélve, hogy gyakran még a nem vallásos é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pösti 2010.07.28. 23:54:12

Hajrá! Jó lenne viszont egy lista/adatbázis a hasznosítható(mit nem lehet/lehet) ingatlanállományról (állami/önkormis/egyházi), amit állagmegóvás fejében, közösségi funkcióval való megtöltés mellett újra HASZNÁLHATNÁNK!

rozsdapeti · http://rozsda.blog.hu/ 2010.08.02. 13:31:51

használatlan önkorm. ingatlan
közösségi funkcióra: Maros Mozi Rákosligeten.
Működik a dolog.
marosmozi.blog.hu

gigabursch 2010.11.15. 10:21:45

Leginkább sok-sok pálos atya hiányzik belőle.

Csak azt nem értem, hogy 100 éve, ha valakinek a teljes élete derékba tört (elvesztette családját, földjét, mindenét - mert sok ilyen volt), és elment szerzetesnek, hogy legyen értelme az életének, és adhasson mások számára tudást-hitet-erkölcsöt, akkor ma tk. ezzel az iszonyatos hajléktalantömeggel tk. lehetne is mit kezdeni.
Hacsak azt nézem, hogy mekkora hányaduk tanult-művelt ember eredetileg. Milyen oriási mértékben rendelkeznek szaktudással - és az ember csak azt látja, hogy céltalanul halnak el az aluljáróban.