260 és fél elektromos autóval állítottak fel új rekordot. Vajon elég-e a marketing az e-közlekedési forrdalomhoz?

2013.09.04. 07:02 Zubreczki Dávid

Norvégiában új rekordot állítottak fel a hétvégén: 260 és fél elektromos autó vonult együtt öt kilométeren át. Igen jól olvassátok, és fél - amint a videóban is látható az egyik kocsit kettévágták. Pompás marketingötlet, kérdés, hogy elég-e a marketing az e-közlekedés elterjesztésére.

Már itt a Futuristán is volt róla szó, hogy 2050-ig az egyik legfontosabb városi közlekedési trend az e-járművek elterjedése lesz. Látszólag nem környezetkímélőbbek a hagyományos autóknál, hiszen az elektromos energiát valahogy elő kell állítani - az erőművek pedig épp úgy környezeti terhelést jelentenek, mint a belső égésű motorok. Még az is elég NIMB hozzáállás, hogy velük nem a városokban keletkezik a szennyeződés, ám ami igazán fontos érv mellettük: a megtermelt elektromos energiát máshogy marha nehéz tárolni.

Ha túltermelés van, akkor az egyszerűen kárba vész - márpedig nem használhatjuk ki éjjel-nappal 100%-ban a termelést. A megoldás: tároljuk az energiát elektromos autókban! Ha megfelelő mennyiségű van belőlük, akkor az komoly kapacitást jelenthet. Az okosabb energiakihasználás pedig már csökkenti a környezetterhelést. Vagyis valóban zöld megoldásról van szó.

A nagy kérdés persze, hogy mivel veszik rá az energetikai cégek és a gyártók a fogyasztókat egy hagyományosnál jelentősen drágább jármű megvásárlására. 

Idehaza, ahol azért van már néhány tucat töltőállomás, elsősorban a presztizs motivál: egy nagyvállalat CSR-programjába belefér, hogy zöld arculatát elektromos autókkal erősítse. 

Ehhez jönnek az állami, önkormányzati és az energetikai cégek által kínált ösztönzők. Ez már Magyarországon is megvan. Ahogy a Mobility Network honlapján olvasható:

"a kevésbé környezetszennyező (elektromos és hibrid) autókra egységesen 190 ezer forint regisztrációs adót szabtak ki. Az elektromos autók után a tulajdonosoknak nem kell gépjárműadót fizetniük, továbbá a vagyonszerzési illeték a korábbi 800 helyett 400 forintot tesz ki a hajtómotor minden megkezdett 1 kilowattja után."

A világszerte egyre több helyen kínált adókedvezmények vagy adómentesség (az Egyesült Királyságban épp most jelentették be) mellett több helyen ingyenes parkolás jár az e-járműveknek (pl. kevesen tudják, hogy Miskolc belvárosában vagy Győrött is ez a helyzet, de Hódmezővásárhelyen is, ráadásul 2008 óta!).

Esetleg használhatják a telekocsisávokat (ami a dugókban bővelkedő, autó(pálya)centrikus Amerikában különösen nagy érv volt az e-közlekedés mellett), míg a bevezetőben is említett Norvégiában a buszsávokon is hajthatnak.

Van példa arra is, hogy a gépkocsiforgalom elől elzárt részekre is beengedik e-autókat - külnösen ott, ahol levegőszennyezési okokból vannak kitiltva a kocsik, mondjuk egy műemléki városrészben.

A nagy kérdés, hogy elegendők-e ezek az ösztönzők.

Szerintetek mire lenne még szükség? Meg egyáltalán: szükség van erre?

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: közlekedés autó energia villamos energia elektromos jármű

A bejegyzés trackback címe:

https://futurista.blog.hu/api/trackback/id/tr705494469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petyat 2013.09.04. 19:48:59

Megmondom mire lenne szükség. Az ilyen és hasonló bullshitek demagóg mantrázásával kéne leállni: "Látszólag nem környezetkímélőbbek a hagyományos autóknál, hiszen az elektromos energiát valahogy elő kell állítani - az erőművek pedig épp úgy környezeti terhelést jelentenek, mint a belső égésű motorok."

Átrágó 2014.04.22. 14:01:16

@Petyat: Az elektromos hajtás jóval hatékonyabb a belsőégésűnél. Csak a robbanómotorok hulladék, tehát kihasználatlan hőjére gondolj. Itt inkább az a baj, hogy ebből is piaci kérdést csinálnak. Azok az energiatároló rendszerek, megoldások, melyek működhetnének, nem jutnak szerephez, mert túl jók ahhoz, hogy pénzt termeljenek. Ez is tehát egy átfogó probléma egy szegmense, ami ugyanúgy nem hoz változást sem, a globális környezeti terhelése csak minimálisan csökken.

Petyat 2014.04.23. 02:07:09

Pontosan így van!

Addig foltozgatják, fejlesztgetik Herr Otto és Herr Diesel találmányait, amíg lehet. Pár éve még azt mondták, a dieselé a jövő, mert a benzinest már nem lehet hatékonyabbá varázsolni. Most megint a benzines a fő fejlesztési irány. A hatásfoga mindkettőnek 30-40% között van, az indukciós motor hatásfoka 95%. (Erre utlat Átrágó. Itt csak 5%-ot fogunk elfűteni, nem az üzemanyag 2/3-át.) Az előbbi kettő bonyolult elavult szar, az utóbbi faék egyszerűségű és elpusztíthatalan, bár a vezérlése azért komoly elektronikár kíván. Épp ezért nincs akkora pénz benne. Ki akar olyan járművet eladni, ami kimegy a világból. Hogy húzzanak így le kötelező szervízre?

Pár adat:

Az elektromos autó hatásfoka több, mint a duplája annak amit belső égésüekből több mint 100 év alatt sikerült kihozni. A hajtásrendszer hatásfoka eddig nem került szóba, ezt 10%-kal szokták számolni, de az eletromosban nincs váltó viszont az akksiknál is kell számolni némi veszteséggel.

Sokkal érdekesebb a nyomaték kérdése, ami az elektromosoknál brutális. Azért készül olyan sok kis szar városi buborékautó, mert városba sokkal kisebb teljesítmény is elég, így a fentartási költségük egy biciklivel vetekszik. Ha viszont rendes, legalább 100 lóerős gépről beszélünk, akkor meghökkentő gyorsulási adatokkal fogunk találkozni.

Végül. Az eletromos motor tulajdonságaiból következik, hogy egy EV városias környezetben rendkívül keveset fogyaszt, nagy sebességnél viszon zabálja az elektronokat. Annak ellenére, hogy a pöfögő országúton olcsóbb, az elektromos itt is ráver. Ha lenne az áramon jövedéki adó akkor is olcsóbb lenne EV-vel járni!

A profithajhászok érdeke tehát, hogy az elavult technológiát erőltessék ránk.

süti beállítások módosítása