2020-tól a robotsofőrre bízhatod magad az autódban

2013.10.14. 09:01 futurista

Bár a szeptemberi Frankfurti Autószalonon szuperjárgányok sora – köztük elektromos és hibrid modellek vagy az új Porsche Sypder – is bemutatkozott, a csúcsmodelleknek még mindig van egy súlyos hiányosságuk; nem vezetnek helyettünk. Út közben nem nézhetjük gondtalanul a dvd-ket, nem bóbiskolhatunk kedvünkre és pláne nem rombolhatjuk a reakcióidőnket dobozos sörrel. Vagy mégis?

Ahogy azt a Futuristán is írtuk, a Continental szerint 2020-ra megérkezhet a vezető nélküli funkció, vagyis a technológia képes lehet arra, hogy vezesse helyettünk az autónkat. A járgányt már javában tesztelik, hogy csiszolják a rendszert és az utópia megvalósulása felé nemrég újabb komoly lépést tettek, amikor az IBM-mel közösen vágtak bele a fejlesztés következő szakaszába.

Első számú céljuk, hogy a járművek ne csak saját érzékelőikre, kameráikra tudjanak támaszkodni, hanem legyenek a hálózatba integrálva és ennek előnyeit az összes lehetséges módon kihasználhassák. A Continental a hálózatba kapcsoláshoz speciális antennákat mutatott be, amelyek az autóra szerelve folyamatos közúti adatforrásként funkcionálnak, például leadják a drótot a forgalmi helyzetről. Ezeknek a hatalmas mennyiségben és valós időben érkező jeleknek a feldolgozása az IBM háttér infrastruktúrájának a feladata lesz majd, hogy némi cloud és big data technológia bevetésével visszaérkezzen az autónak egy pontos helyzetjelentés arról, mire számíthatunk az adott útvonalon.

Ez rövidtávon azt jelenti, hogy előrejelzik nekünk, merre és hogyan érdemes haladni a következő útszakaszon. És kis szerencsével pár év múlva már nemcsak előrejelzést, de egy igazi robotsofőrt is kaphatunk. Méghozzá olyat, aki a sok-sok körülötte cirkáló, antennával felszerelt autó szemével lát és egy szuperszámítógép fejével gondolkozik – annak megfelelően választ sebességet, útirányt, stb..

A várva várt vezető nélküli modellen persze többen is dolgoznak, a Google és a Mercedes után a Tesla is nagyot álmodott és azt ígérte, három éven belül végez saját fejlesztésével. A Continental-IBM projekt viszont ennél is nagyobbat álmodik, a sofőrszolgáltatáshoz a jövőben személyi asszisztenciát is biztosítani szeretnének. Az üzemanyag fogyasztás optimalizálása, a navigáció - persze az útvonalak betanulásával vagy a dugók kikerülésével együtt – alapvető funkciók lehetnek majd a hálózatba integrált autóknál, de e mellett az a terv, hogy a fedélzeti számítógép megdöntse az okostelefonok uralmát. Például legyen integrált parkolóhely-kereső alkalmazás, sztrímelhessünk videókat, hogy ne unatkozzunk míg a sofőr végzi a dolgát, és persze az autó szoftverei is frissüljenek a hálózaton át, nehogy már feleslegesen autózzunk el a szervizig.

Egy álom autó persze egy okos városban futna a legjobban, például Lyonban, ahol tavaly vezette be az IBM a Decision Support System Optimizer rendszerét a forgalmi dugók előrejelzésére. Ha a rendszer úgy látja, a helyzet egyre borúsabb, vagyis egy újabb csomópont kezd beállni, akkor annak megfelelően manipulálja a közlekedési lámpákat és könnyít a helyzeten. Tudtátok, hogy KITT-nek, a Knight Rider legendás főszereplőjének is volt ilyen funkciója? Ha akarta, simán átállította a piros lámpát a beépített Traffic Control System rendszerével. Nos, ide kell eljutni!

De ezer és egy másik módja is lehet, hogy a big data elemzés vagy más csúcstechnológiák előnyeit az élhetőbb városok javára használják a jövőben. És bár diploma szerzéshez még messzebbre kell utazniuk a hallgatóknak, az ötletelésbe máris bekapcsolódhatnak a hazai diákok a most kiírt Kötetlen Pálya – utak az okos városba pályázaton.

/Via: cnet, continental, fotó: knightridersorozat.blog.hu

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

Címkék: közlekedés autó vezető nélküli autó

A bejegyzés trackback címe:

https://futurista.blog.hu/api/trackback/id/tr155567537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szakáll 2013.10.15. 10:16:41

Oszt ha baleset van, akkor ki lesz a hunyó?
A robotsofőr?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.15. 11:05:27

@szakáll: vagy a gyártó, vagy a műhold, vagy a másik sofőr robotja... :S

Pamuk 2013.10.15. 12:51:18

Egy ilyen kocsiban szeretnék meghalni... :)

kisdubos 2013.10.15. 14:01:19

a deltában 2000-re ígérték!