Elcsomagolt emlékek: hat érdekes időkapszula a közelmúltból és a távoli jövőből

2015.01.25. 17:42 habba

Igazán kedvére való hírt hallott a Futurista a héten: 230 éves időkapszulát találtak Tiszaszentimrén a helyi parókia felújításakor. A régi ajtó kibontásakor előbukkanó fémdobozka négy darab pecsétes levelet rejtett, különlegességük, hogy mindegyik más időpontban született, tehát az időkapszulát többször is felnyitották. Az első dokumentum 1784-es keltezésű, az utolsó 1854-ből származik. Fodor Gusztáv a falu tiszteletese büszkén mutatta az MTI-nek a kincseket, egyrészt, mert ő maga fedezte fel őket, másrészt mert a levelek igen érdekes részletekkel gazdagíthatják majd a település kultúrtörténetét. Akit mindez bővebben érdekel, kattintson ide, mi pedig élve az apropóval közben elmondjuk, amit az időkapszulákról mindig is szerettünk volna. Bemutatunk pár izgalmas, szép, jelentős és jelentéktelen, érthetetlen vagy teljesen hülye időkapszulát, s közben hevenyészett áttekintést adunk a rendszertanukról is.
  time_capsule.jpg                                            

Az időkapszula ismert archetípusa a lezárt és jó mélyre elásott doboz, amibe mindenféle fontos és kevésbé fontos kordokumentumot, tárgyat vagy üzenetet rejt az ember, a kinyitásra vonatkozó céldátum megjelölésével. Az időkapszula elhelyezése gyakran hivatalos keretek között zajlik, néha egy iskolaigazgató, néha egy polgármester celebrálja őket, ünnepi szólamok öblögetése közben. Pedig az időkapszula fogalmába sok minden más is belefér. A szakirodalom azt mondja, időkapszulának tekinthetünk bármit, amit elkészítője annak szán, vagy megtalálója akként értelmez – a lényeg, hogy az időutazás alatt ne legyen szem előtt.

Rendszertanilag három csoportba sorolhatók: azok a dolgok, amiket eleve időkapszulának szántak és előre meghatározott időpontban szabad kinyitni; azok, amelyeket nem kötnek céldátumhoz, de szándékosan raktak el az utókor számára, és azok dolgok, amelyekhez semmiféle hasonló szándék nem fűződik, egyszerűen csak érintetlen állapotban átvészeltek egy hosszabb időszakot, majd hirtelen tudomást szereztünk róluk. A nagyi pemetfű-cukorkás dobozba rejtett békekölcsön kötvénye illetve télire eltett barackbefőttje tehát ilyenformán azonos megítélés alá esik, a kert végében feltárt kelta sírral együtt. Most, hogy felvérteztük magunkat az elmélettel, nézzük meg a gyakorlatot, jöjjön a Futurista szigorúan szubjektív toplistája az elmúlt (vagy eljövendő évek) legérdekesebb időkapszuláival.

Kultúrkincsek egy otthonos kriptában

A Crypt of Civilization minden idők legambiciózusabb időkapszula projektje, legalábbis ami a felnyitás tervezett időpontját illeti. A CC egy nagyobbfajta kamra, melyet a georgiai Oglethorpe Egyetemen egy úszómedencéből alakítottak ki, majd zártak le 1940-ben, azzal az intelemmel, hogy legközelebb 8113-ban szabad csak felnyitni.
A kővel, betonnal és rozsdamentes acéllal megerősített bombabiztos időkapszula egy egyiptomi piramis kamrájára emlékeztet (jegyezzük meg, hogy ezek is teljes értékű időkapszulának számítanak), és tartalmát tekintve leginkább egy kulturális szatócsboltnak tűnik. Van benne ugyanis minden, amit a 20. század közepének jelene a 82. század jövője számára elspájzolni szándékozott: műtárgyak, történelmi relikviák, mikrofilmek rajtuk a Bibliával, Dante Poklával, a kumráni tekercsekkel és még 800 fontos klasszikussal. De vannak ott hangfelvételek Roosevelttől, Hitlertől, Mussolinitől sőt, Popeye-től is.

 

va0169_04-interior-of-crypt.jpg
És egyetek sok spenótot, mert attól lesztek erősek!

Hiányzó olvasatok: időkapszula a jövő olvasóinak

Miért ne lehetne az időkapszula egy könyv, amelybe kizárólag az utókornak szánt gondolatokat zárunk? Ez lenne a lényege Margaret Atwood, kanadai írónő különös művészi projektjének, amit tavaly ősszel jelentett be, csatlakozva a Future Library Projecthez. Atwood új könyvét először 2114-ben vehetik majd kézbe az olvasók, addig is az osloi Deichmanske Hovedbibliotek fogja őrizni a kéziratot. A gyűjtemény a tervek szerint minden évben új könyvvel gyarapodik majd, mindig más író tollából. Atwood szerint a projekt fantasztikus lehetőséget kínál az írónak, hogy a recepcióval járó felhajtást elkerülje. És valóban, a halott írót már nemigen bántja a kritika, és író-olvasó találkozóra sem kell járnia. A közönség aspektusából azonban ennél kicsit komolyabb és izgalmasabb a kísérlet. Minden könyv, mondja Atwood, az idő és tér akadályait legyőzve közvetít valamit a jövő olvasói számára, ez a projekt sem szól másról. Igen ám, csakhogy az egyszerű, hétköznapi könyvek sorsa az, hogy az idő múlásával olvasatok és értelmezések sora rétegződik rájuk, ami eltéríti, átalakítja, gazdagítja az eredeti közlést. (Lásd Borges történetét, amelynek főhőse, Pierre Ménard több mint 300 évvel Cervantes után szóról szóra újraírja a Don Quijote-t. A mű látszólag ugyanaz maradt, de mégse.) Kifejezetten érdekes kísérlet tehát látni, mi történik egy könyvvel, ha mindezt megússza, és szűzen, előzetes értelmezések nélkül kerül a 2114-es év olvasóinak kezébe.

83383515-canadian-novelist-margaret-atwood-gestures-as-she-gives_jpg_crop_promo-mediumlarge.jpg
Száz év magány

Vissza a feladónak: a leglassabb palackposta evör

A romantikus robinzonádok elengedhetetlen kelléke, a lakatlan szigetről küldött palackposta is egyfajta időkapszula, amennyiben csak évekkel a vízre bocsátás után halásszák ki a tengerből. Többségük persze nemigen szokott időben célba érni, így legfeljebb csak arról tudósít, hogy a remény hal meg utoljára, de mindenképpen a feladóval egy időben. Tavaly azonban olyan palackpostát fogtak ki Németország partjainál, amelyet csak úgy, mondhatni brahiból hajítottak a Balti-tengerbe, 1913-ban. A küldeményt egy halász fogta ki, és azon nyomban le is adta a hamburgi tengerészeti múzeumnak. Hamar kiderült, hogy palackpostát egy Richard Pfaltz nevű 20 éves fiatalember bocsátotta vízre, amolyan játékos kísérlet gyanánt. A levélen csak a feladó neve és elérhetősége volt olvasható – a többit erősen elmosta a víz – valamint egy udvarias kérés, hogy a megtaláló juttassa vissza a postát a saját címére. A múzeum némi családfakutatás után megtalálta Pflatz unokáját, egy 63 éves hölgyet, és kiközvetítette neki a küldeményt. Bár az unoka sosem ismerte a vicces kedvű nagypapát, azt mondta, nagyon megható volt kézbe venni a levelet.

101message.jpeg

Megbontjuk, főnököm?

Hivatalosan ez a 101 éves palackposta a rekorder a legtöbb időt vízben töltő küldemények között, de ezt csak annak köszönheti, hogy végül felbontották. Létezik ugyanis egy 1906-ban vízre bocsátott palack, ami Kanada partjainál, Vancouver szigetén ért partot, de amit megtalálója egyáltalán nem hajlandó kinyitni. A feladás dátuma az üvegen keresztül állítólag jól olvasható, de a független, hivatalos verifikációhoz ez nyilvánvalóan kevés. „Mindenki azt akarja, hogy kinyissam, de nem jött még el az ideje.” – mondja Thurber. Az biztos, minél tovább szorongatja a kezében, annál nagyobb eséllyel lesz világrekorder a palackja.

 kanadai_palack.jpg

Igen, ez lenne az, mutatom. Igen, csak messziről.

Megtalált aranykor egy párizsi kecón

Íme egy másik szép példa, hogyan válhat időkapszulává valami, amit sose szántak annak. 2010-ben egy 91 évesen elhunyt dél-franciaországi hölgy hagyatékában az utódok meglepő örökséget találtak: egy párizsi lakást, amelyről a család egyetlen tagja sem halott, és hetven év alatt senki nem járt benne. A Pigalle mellett meghúzódó kis apartmant ajtaját 1942-ben zárta be maga mögött az akkor 23 éves tulajdonos, hogy aztán többé vissza se térjen. A lakbért és a közös költséget továbbra is lelkiismeretesen fizette, de élete végéig senkinek nem tett említést a lakásról, amelyhez ő is nagyanyai örökségként jutott. A nagymama, Marthe de Florian, a századfordulós Párizs ismert alakja, nagyvilági életet élő színésznő volt; lakhelyét az unoka úgy őrizte meg, ahogy ráhagyták, a súlyos aranyhímzéses függönyökkel, rámás tükrökkel és a szecesszió korának jellegzetes bútoraival együtt. Amikor az örökösök kinyitották az ajtót, a belle epoque Párizsának hangulata csapta meg őket, de más meglepetés is várta rájuk: az apartmant a híres olasz festő Giovanni Boldini egy eddig ismeretlen képét őrizte. A portré Marthe de Floriant, a művész múzsáját ábrázolta, és később egy aukción 2,1 millió euróért kelt el.

parizs.jpg

Egy kis szecesszió, egy kis Boldini

Thirty Seconds To Mars

Éppen hogy csak elhagyta naprendszerünket az 1977-ben útjára bocsátott, űrhajónak álcázott jövőkapszula, a Voyager, már készülődik az újabb távlatos kapszula projekt, ezúttal nem a NASA, hanem egy csapat egyetemista szervezésében. Az amerikai Duke Egyetem diákjai elhatározták, hogy megépítik a történelem eddigi legreprezentatívabb időkapszuláját, amely több tízmillió ember személyes üzenetét (szöveget, képeket és videőkat) tartalmazza majd. A cél a Mars, hogy amikor egyszer majd mi is odaérünk, kicsit otthonosabban érezzük magunkat. A „Timecapsule to Mars” küldetést majdnem úgy kell elképzelni, mint egy Kickstarter projektet, a CubeSat típusú miniűrhajó ugyanis közösségi finanszírozásban épül. A diákok 30 millió dollárt szeretnének összekalapozni, az adományozók cserébe maguk is részesei lehetnek a nagyszabású vállalkozásnak. Elég csak ide kattintani, és potom egy dollárért a kedves olvasó is előreküldheti a fotóját a Marsra.

timecapsule_mars.jpg

Űrhajóépítés kalákában

Kinyit, berak, lezár, kinyit

A stafétában továbbított időkapszula nem új találmány, ha jobban belegondolunk, a tiszaszentimrei szelence is valami ilyesmi: az első megtaláló kinyitotta, saját üzenetével kiegészítette, majd szépen visszarakta a helyére, és így járt el az utána következő másik kettő is. Persze tettük vélhetően nélkülözött mindenféle nagyszabású számítgatást, inkább csak a történelem iránt érzett tisztelet spontán megnyilvánulása volt. Vannak azonban, akik előre megfontolt szándékkal, egészen gyakorlatias okokból bolygatják a kapszulákat: attól tartanak, hogy idővel elkallódnak. Washington kormányzója 1989-ben azzal az ötlettel állt elő, hogy a tagállam 2389-be küldött időkapszuláját (a dátum George Washington születésének ötszázadik évfordulója) 25 évenként nyissák ki, ellenőrizzék le, és egészítsék ki újabb kordokumentumokkal, tárgyakkal, üzenetekkel. A nemes feladattal háromszáz, 1979-ben született helybéli gyermeket bíztak meg, akik hivatalosan is a Kapszula Őrei nevet viselik. Washington állam kapszuláját – amely leginkább egy bombabiztos széfnek tűnik – a terveknek megfelelően tavaly nyitották fel először, a következő csekkolás 2039-ben lesz. A kapszula őrei még csak 36 évesek, úgyhogy akár a következő két felnyitáson is ott lehetnek, de feltehetően időben gondoskodnak majd az utánpótlásról is. 2039 közelebb van, mint gondolnánk, aki nem hiszi, kattintson ide, és vessen egy pillantást a visszaszámlálóra.

 ar-houseofrep-h89-1393.jpg

A jövő letéteményesei, mintegy

Pancserek kíméljenek

Ezzel végére is értünk a szubjektív bestof-listának, már csak egyetlen időkapszulát szeretnénk megemlíteni. A teljes képhez a legdilettánsabb kísérlet is hozzátartozik, márpedig ez a kapitális példány valószínűleg minden idők legrövidebb életű időkapszulája lesz. A sekély sírhantba elföldelt mez egy texasi középiskola focipályájának középvonalánál található, nagyjából 15 centiméter mélyen. Az ünnepélyes aktus tavaly áprilisban történt, és a hálás utókor a pályagondnok kutyájának képében valószínűleg már májusban feltárta.

 mez.jpg

 Álmod ne legyen mély

Ahogy mondtuk, bármiből lehet időkapszula, és a fentiekkel remélhetőleg sikerült is bizonyítani a tételt. Egyetlen szabály van: hacsak nem a Kapszula Őreinek felügyelete alatt állnak, akkor nem babráljuk a kapszulákat, nem nézegetjük, hogy megvannak-e még, hanem szépen az idő gondjaira bízzuk őket. Előfordulhat aztán, hogy az idő úgy gondolja majd, hogy a jövőnek szánt fontos üzenetünk nem is olyan fontos, nem elég időtálló úgymond, elvérzik a vasfog, és elvérzene az utókor ítéletének próbáján is. És akkor az idő úgy elsüllyeszti majd azt a vackot, hogy sosem kerül többé elő. De attól még ne mondjunk le róla. Ezek az emberiség szeme elől örökre rejtve maradó, ilyenformán az abszolút jövőt célba vevő időkapszulák a legértékesebbek, egyszer egy metafizikai tárgyú posztban még megemlékezünk róluk.

 

Képek: blogs.scientificamerican.com; slate.com; theguardian.com; huffingtonpost.com; thedailybeast.com; exploremars.org; blogs.sos.wa.gov; paleofuture.gizmodo.com

 

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

A bejegyzés trackback címe:

https://futurista.blog.hu/api/trackback/id/tr697108105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.