Miért nem készül mindenkiről digitális testtérkép?

2015.02.19. 19:02 habba

Egy térkép általában annál jobb, minél részletesebb, bár kétségtelen, hogy a pontosságnak is megvannak a veszélyei. Ha nagyon élethűen akarjuk ábrázolni a valóságot, könnyen úgy járunk, mint Borges kartográfusai, akik – biztos, ami biztos – 1:1 arányban készítették el a Birodalom térképét, amely aztán végül - hogy, hogy nem - éppen egybeesett a tájjal. Maradjunk abban, hogy a térkép dolga a lényeg megragadása – úgy kell közelítene tárgyához, hogy eligazítson annak sajátságos viszonyai között. Senkinek nem jut eszébe például London térképével nekivágni Berlinnek, a részletektől tehát nem lehet teljesen eltekinteni, de nagyjából itt meg is állhatunk.

Ha van olyan terület, ahol ezzel szemben feltétlenül érdemes a valóságot a legapróbb nüánszig élethűen és arányosan ábrázolni, az az orvoslás. Aki látott már biológiai szemléltetőábrát, sejti, miről beszélek. Ugye senki nem venne rá mérget, hogy a patkóbele pont úgy kanyarodik, mint annak a fazonnak a Dr.Donáth-féle anatómiai atlaszban ? Nahát, az amerikai hadsereg is arra jutott, hogy érdemes alaposabban elmélyedni az anatómiai részletek leképezésében, merthogy az a háborúban életet menthet. A computer tomográfia az orvostudományban elég régóta alkalmazott módszer, segítségével bármely szervünkről részletes 3D-s fénykép készíthető, de mindeddig inkább a terápiában semmint a megelőzésben használták. Pedig az ötlet pofonegyszerű: készüljön mindenkiről 3D-s „személyes testtérkép”, lehetőleg még egészséges állapotában, hogy aztán baleset vagy betegség esetén könnyebben lehessen pótolni a sérült szerveket, akár 3D nyomtatással is. Lényegében ezt mondja Dr. James Mah, a Nevadai Egyetem professzora, aki éppen azon dolgozik, hogy a veszélyes bevetésen résztvevő amerikai katonák mindegyike megkapja ezt a lehetőséget.

e83eb068-c4a3-407e-ad8f-374acfe63bd5-2060x1375.jpeg

A test minden egyes porcikáját letapogató 3D-s szkenneléssel virtuális hasonmásokat hoznának létre, amelyek, ha igazi szervet nem is tudnak adományozni, de „információdonorként” igen jól használhatók. A digitális ikertesó haszna abban áll, hogy ha róla lesnek az orvosok, igen gyorsan tudnak testreszabott protézist készíteni a sérült személynek. Hiszen minden combcsont más és más, ahány fülcimpa, annyiféle. Az anatómiai avatarokat a hadsereg a felhőben tárolná, így a világ bármely pontján gyorsan lehívhatók lennének. A sebesült katona térképével már a kórházba szállítás előtt elkezdhet ismerkedni az orvos, és közben a 3D-s protézisnyomtatót is be tudja állítani a megfelelő paraméterekkel. A vicc az, hogy mindez nem is olyan drága: egy teljes 3D-s szken 100 dollár, kb. 26 ezer forint, valószínűleg egy jobb budai kozmetikus is elkér ennyit a teljes testkezelésért.

A dolog persze nem ilyen egyszerű, az alapos CT-zésnek csak akkor van értelme, ha a részletes testtérképet megfelelő vizuális eszközzel lehet megjeleníteni. A San Jose-i Anatomage cégnek szerencsére éppen van is egy ilyen, 65 000 dollárért. Angliában, ahol az egészségügy számára ez még mindig nem tétel, néhány kórházban már használják is. Sőt, a Stanford Egyetemen is találunk belőle egyet, hiszen a technológia nemcsak a gyógyításban, de az oktatásban is igen nagy segítség. Nyilván vidámabb az anatómia vizsga, ha a hallgatók 3D-s virtuális képeken gyakorolnak, mint ha fröccsöntött veséket tapogatnak vagy a proszektúrán barátkoznak az emberi testtel.

table_stanford_lab.png

A technológia tehát rendelkezésre áll, pénz és elszánás kérdése, hogy a felhőből lehívható, személyre szabott 3D-s avatarjaink bekerülnek-e a virtuális betegkartonjainkba (Klárika, töltse csak le Imre bácsi máját, nézzük meg, mennyit hízott tavaly óta!). Akit mélyebben érdekel az orvosi szimuláció, addig is ezen a szabványtérdkalácson ismerkedhet a virtuális sebészet alapjaival.

fireshot_screen_capture_017_virtual_knee_surgery_flash_play_free_flash_games_online_at_gamesbox_com_www_gamesbox_com_games_10312_virtual-knee-surgery.jpg

 

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

A bejegyzés trackback címe:

https://futurista.blog.hu/api/trackback/id/tr307189675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.