Külföldi diákok versengenek, hogy magyar egyetemekre járhassanak

2010.01.29. 15:36 Zubreczki Dávid

donpueblo: osztályterem copy

A Sólyom-féle Bölcsek Tanácsa összeállított egy kétkötetes tanulmányt arról, milyenek is kellene lennie a magyar oktatási rendszernek 2020-ban és 2030-ban. Mivel még azt sem tudom milyen alakjuk van, nagyon véleményt sem formálhatók róluk, de a mai Világgazdaság már beharangozott pár apróságot. Például, hogy az egyik fő tézise:
 
A térség leghatékonyabb oktatási rendszerét kell megteremteni Magyarországon, nem pedig a legolcsóbbat.
 

A másik meg hogy "a magyar oktatási rendszert nem megújítani, hanem újjáépíteni kell". Bár van két lista arról, hogy ez milyen is lesz tíz, illetve húsz év múlva, de konkrét lépés nem túl sok akad benne. Igaz nem is egy rendelettárnak, hanem egy vitaindítónak szánták. A számomra legkézzelfoghatóbb gondolat (atyám mekkora képzavar volt ez bocsánat):

 
Elkerülhetetlennek nevezik, hogy a pedagógusképzés az alacsonyabb színvonalú képzőhelyeken megszűnjön, mert a cél az, hogy a pedagógia szakos hallgató „egy megkülönböztetett és irigyelt elitcsoport tagja legyen a felsőoktatáson belül”.
 
És íme a két lista a célkitűzésekkel, a Világgazdaság válogatásában:

 

A magyar iskolák 2020-ban

 

    • sok olyan pedagógust alkalmaznak, akiknek szakmai és pedagógiai tudása példaértékű

    • a magas szintű kultúra és tudomány előkészítő műhelyei

    • a kisgyermekkori nevelést kiemelten kezelik

    • az ismeretek átadása mellett azok sokoldalú alkalmazására is felkészítenek

    • az olvasási, szövegértési, matematikai, természettudományi, idegen nyelvi és más készségek szintjében előrébb kerülnek a nemzetközi rangsorokban

    • általánosan alkalmazzák a digitális és kommunikációs technológiákat

    • tudatosítják a művészeti oktatásnak és a mindennapos mozgásnak a más területeken is megmutatkozó fejlesztő szerepét

    • érdekeltté válnak a magasabb minőségű nevelés és oktatás elérésében

    • csökken az oktatás minőségében megmutatkozó hatalmas különbség az iskolák között

    • a felsőoktatásban nő az intézmények közötti egészséges verseny

A magyar iskolák 2030-ban

    • olyan pedagógusokat alkalmaznak, akik a társadalom kiemelten megbecsült polgárai

    • túlnyomó többségükben magas szintű, közösen vállalt értékrend uralkodik

    • általánosan alkalmazzák az egyénre szabott tanítási módszereket

    • döntő többségükre jellemző a pedagógiai innováció

    • pedagógusaiknak van kedvük, idejük és lehetőségük sikeres módszereiket fejleszteni

    • széles körben alapvető módszerré válik a fenntarthatóság pedagógiája

    • a magyar oktatási és tehetséggondozási tevékenység ismert a világban

    • az ország az első tíz közé kerül a nemzetközi oktatási felmérésekben

    • a legkiválóbb egyetemeinkre való bejutásért kiváló képességű külföldi diákok sokasága versenyez

    • döntő többségük olyan hely, ahová a tanulók és a pedagógusok örömmel járnak be.

[Fotó:donpueblo]

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

· 1 trackback Címkék: oktatás

A bejegyzés trackback címe:

https://futurista.blog.hu/api/trackback/id/tr461712716

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vegyes felvágott, avagy a nevelés-oktatás rendszeréről 2010.02.28. 20:44:34

 „J’y arriverai jamais, je vous dis. L’école c’est pas fait pour moi, m’sieur!”Daniel Pennac: Chagrin d’école Szokás mondani, hogy „egyhelyre” megy. Ennek ellenére a levest vagy a perigord...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_phaidros_ 2010.01.29. 18:22:58

Most kerültem ki a tanárképzésből. Ha 10-20 év múlva ilyen tanárokat szeretnének látni, akkor nem most kellett volna ezen ötletekkel előállni, hanem 10-20 évvel ezelőtt,illetve nem elcseszni a régi értékeket, struktúrát a főiskolákon/egyetemeken. Másrészt vannak (itt nem felsorolt) dolgok, amik már a következő évtől akár beépíthetők lennének plusz órák és nagyobb átszervezések nélkül, mint pl a pszichológiai száraz elmélete helyett konfliktus kezelés, iskolán kívüli gondokkal küzdő gyerekek felismerése stb. De manapság már azt se tudni, hogy ki fogja az általános iskolásokat tanítani, mert a főiskolák megszűntek a BSC-s rendszer egy kalap...t ér. És valaki árulja már el a bölcsek tanácsának mi köze az oktatáshoz? Miért nem kérdezték meg XY-t 20 éve tanító tanárt, hogy szerinte mi a gond? Ill. miért hagyták ki az oktatásból a szülői hátteret? (Az idézet pontokban nem látom, az egészet nem olvastam.)

gramercy 2010.01.29. 19:45:06

LOL

just fucking LOL

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.01.29. 20:50:20

Az index sajtótájékoztatón készült beszámolójában azt írják "A Bölcsek Tanácsa most több száz konkrét intézkedést tartalmazó javaslatcsomaggal állt elő."

sajnos egyet sem említenek belőle konkrétan :S

de legalább már tudom milyen alakú a könyv :)

index.hu/belfold/2010/01/29/a_bolcsek_tanacsa_befejezte_a_munkat/

StavrosMenace 2010.01.29. 21:47:07

Helyzet az, hogy kedvenc pártjainknak sikerült 20 éve alatt gyalázatos szintre levinni a felsőoktatás színvonalát. Ez a LOL. Szomorú volt látni, hogy hogyan verik szét a kétszintű képzéssel a még megmaradt jó dolgokat. Ez a minimum ami szükséges.

2010.01.29. 22:28:18

2090-ben pedig a tervek szerint előreláthatólag már az amerikai MIT fog könyörögni, hogy egy társoktatási program keretei között a magyar főiskolák nevét használhassa. ;)

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.01.29. 22:29:18

Nagyon fasza. És akkor lesz végre pénzügyi oktatás is, hogy ne a provident legyen az alternatíva az embernek? És ha ez a sok ember majd értelmesebb lesz és gondolkodni is fognak, akkor mi lesz a politikusokkal? Sajnos a program érdekellentétek miatt nem megvalósítható.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.01.29. 22:31:22

@keeroy: Ne viccelj. A magyar oktatási rendszert franchise-ban fogják árulni. :D

MCsaba · http://alegy.blog.hu/ 2010.01.29. 22:45:19

Az oktatás színvonala nem csak programokon múlik, tervek voltak minden kormány, párt programjában. A személyi kérdésen buknak el a dolgok - alkalmas, odaillő szakemberek kellenek!

Káposztakukac 2010.01.29. 23:27:58

ameddig egy tanár kb. minimálbért kap, nem kell arra számítani, hogy a társadalom elitje megy el oktatni.

sertésmájkrém 2010.01.30. 00:40:25

Amg egy tanárnak ellehetetlenítika munkáját (igen a tanulók túlliberalizált jogaival, a nevetséges bérével, a teljes függésben tartással valamint a kényszeres túladminisztrációval ) ugyan mit várnak el?

Azt várhatják ami most van, hogy a tanár igyekezzen papíron mindennek megfelelni. Mivel semmi más nem számít amúgy sem.

sertésmájkrém 2010.01.30. 00:42:55

@Káposztakukac: :) igen, elég abszurd a dolog, de ha még több pénzt is kapna, a munkáját lehetetlenítik el az előbb felsorolt dolgokkal. Ennek a társadalomnak valójában nem tanárokra, hanem gyermekfelügyelőkre van szüksége, csak még nem mondták ki.

bolomba (törölt) 2010.01.30. 00:58:52

hat en a terdemet csapdosom a nevetestol.
ezek a 2020-as iranyelvek?
az asszony mar 5 evvel ezelott interneten fejezte be a kozepisolajat, es azota szinten neten keresztul megkapta a diplomajat. a diploman fel sincs tuntetve, hogy neten csinalta, magyaran ugyanolyan erteku, mintha bejart volna.

bolomba (törölt) 2010.01.30. 01:16:56

@bolomba: ezzel csak azt akartam, mondani, hogy egyesek meg mindig helyhezkotve, infrastrukturat fenntartva kepzelik el az oktatast?! na ezen nevettem egy jot.

Krisiun 2010.01.30. 04:41:30

@bolomba: milyen diplomát szerzett a neten?
Szerinted lehet egy komoly diplomát szerezni úgy hogy otthon ülsz a számítógép elött?
Érdekes lenne az orvos vagy a mérnök képzés online módszerrel!

TroppauerHümér 2010.01.30. 05:03:50

@bolomba: Nyitott kapukat döngetsz, a hallgatókkal való kapcsolattartás, konzultációt is beleértve, bizony egyre gyakoribb emailben, nem is beszélve a netes oktatási anyagokról. Azt ugye nem gondolod komolyan, hogy valaki zárthelyit neten írjon meg, kontrollálatlan körülmények között? A gyakorlat is úgy hatékony, ha mondjuk 20 diák egyszerre dolgozik, és a tanár a teremben mindig annak segít, aki éppen megakad. Az emberi kontaktus itt már fontos, és nehézkesebb is neten át még kamerával is. A laborról ne is beszéljünk. Előadáshoz elég lehet a net, de a tanár egyénisége ott sem mindig jön át.

@Káposztakukac: Igazad van. Matektanárként ma is el lehetne helyezkedni. Amíg 10 éve még 150 jelentkezőből végzett 60 olyan Budapesten, aki szakmailag is megfelelt, addig ma 10-20 diák választja a tanári szakirányt, és ezek közül sokan összehasonlíthatatlanul gyengébbek annál a 60-nál (pedig a tananyag is csökkent). Aki kicsit is értelmes, és nem elhivatott tanárcsaládból való, az MA nem vállalja, hogy ennyi pénzért összeveresse magát, az egész társadalom leköpje és lehülyézze, hogy értelmetlen és megalázó adminisztrációra kényszerítsék. Érdemes elolvasni Dobszay elemzését az ÉS-ben a pedagógia"tudományok" diktatúrájáról is (pár éve volt).

A mai hatalomnak nem fontos, hogy a tanár híd legyen a tudomány és a mindennapok között. Ehelyett droidokat akar. Paradox módon a felesleges tananyagnövekedés is ennek tudható be. A valódi háttértudás ugyanis arra való, hogy a tanár helyes szemlélettel oktasson, érdeklődést tudjon felkelteni, és kérdések kapcsán el tudja irányítani a gyerekeket a megfelelő forrásokhoz. Ezt csak intelligens ember tudja megtenni, aki áttekintéssel rendelkezik arról, amit tanít. Aki elég okos, az nem akarja a maga fontosságát azzal bizonyítani, hogy a gyerekekkel hülyeségeket magoltat. Gondolkodtatni akar helyette, mert a gondolkodásmódot is át tudja adni, ami az adott területen kell, a matektól a történelemig.

A szülőket sem értem, miért akarnak gyenge tanárokat a suliba. Érdekes módon korrepetáláskor azonnal ki tudják választani a jó tanárt, és még megfizetni is hajlandók. Csak átalányban (adóból) nem, mert az OrbánGyurcsány ellopja.

Bocsi, ez hosszú lett,

TroppauerHümér 2010.01.30. 05:13:24

@bolomba: A világon mindenütt az egyetemi oktató egyben kutató tudós is. Nem mindegyik Einstein, de az fontos, hogy a kutatással szinten tartsa az agyát és az ismereteit. Képzelj el egy vegyészt labor és könyvtár nékül.

Pepe135 2010.01.30. 08:35:03

Nekem még megadatott, hogy profeszoraim Arisztotelészt, és Platont idézzenek, Beszéljenek Almássy felfedezéseiről.
Igaz, szóban vizsgáztatnak a mai napig is!
Szánnak arra időt, hogy egyenként ellenőrizzék ki mit tanult, hogyan használja a tudását.
Szerintema felsőoktatásnak ma három baja van!
- Az első a Bolonyai kettéosztás. Három év kevés, MSc-re pedig jó ha egynegyede továbbmegy.
- A második a számonkérés lazasága. Kevés a vizsga, ami vanaz is írásbeli, sőt tesztlapos.
Ráadásul már szigorlatok sincsenek.
- A harmadik, hogy az iskola nem demokrácia! Igenis az oktatónak legyen joga eljárni a renitenssekkel szemben, ad abszurdum kizárni őket az oktatásból is!

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.30. 09:13:28

Nade, megint a fanyalgás. Lehet (biztos), hogy 10-20 éve kellett volna ezeket a döntéseket meghozni. De most legalább rászánták magukat. Tessék inkább örülni, hogy már fent is látják, hogy rossz és késve de tesznek valamit ellene.

@Pepe135: Csak az utolsó sorrára néztem rá annak amit írtal.
Nagyszerű lenne, ha valakit a magaviselete miatt kizárnánrk. Termelnének egy rakássemmihez nem értő (potenciális bűnözőt), akik ráadásul viselkedési gondokkal is küszködnek.

Nzoltan 2010.01.30. 09:45:40

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal:

"Nagyszerű lenne, ha valakit a magaviselete miatt kizárnánrk. Termelnének egy rakássemmihez nem értő (potenciális bűnözőt), akik ráadásul viselkedési gondokkal is küszködnek."

Régen is kibasztak minden oda nem illőt. Valahogy jobban működtek a dolgok.

Caymans 2010.01.30. 09:56:01

Álmodj királylány. röviden tömören.

"a legkiválóbb egyetemeinkre való bejutásért kiváló képességű külföldi diákok sokasága versenyez" - A mostani orvostudományi karokon ez már megy.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.01.30. 09:57:32

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: "Lehet (biztos), hogy 10-20 éve kellett volna ezeket a döntéseket meghozni."

Állítólag akkor még jó volt az oktatási rendszer.

@Pepe135: "Az első a Bolonyai kettéosztás. Három év kevés, MSc-re pedig jó ha egynegyede továbbmegy."

Három év volt a főiskolai képzés is. És van olyan intézmény, ahol ezt a hármat emelték fel 3,5-re. Azt, hogy ennek a negyede megy MSc-re, az még mindig több, mint amennyire a piacnak szüksége van. Nem magával a Bolognai folyamattal van a baj, hanem a megvalósítással. Olyan emberek dolgozták ki az új oktatási rendszert az egyes intézményekben, akik nem biztos, hogy teljesen tisztában voltak a lényegével. És olyan is lehet, ahol a főiskolai képzést egyszerűen átnevezték BSc-nek.

vizesnyolcas 2010.01.30. 09:59:44

@ReWriter:
Annyira nem gúnyolódnék magunkon. Mert igenis volt a magyar (középfokú) oktatásban valaha egy olyan világbajnok teljesítmény, amit a fantasztikus referenciái miatt világyszerte franchise-ban lehetett volna árulni, a legfejlettebb országok oktatási intézményei sorbanálltak volna a magyar tanúsítványokért. Ez a Fasori Evangélikus Gimnáziumnak a felszabaDÚLÁS előtti változata, ahol a marslakókat képezték. - Sajnos senkinek nem jutott eszébe ebből bótot csinálni. Ami mondjuk Rákosi "vas és acél országában" nem olyan meglepő. De még a cucilista M.o. orvosi egyetemein diplomát szerezni is nemzetközi rangot jelentett.

Ugyanakkor a magyar oktatás soha nem romlott olyan mértékben, mint a gengszterváltás óta. A bolognai rendszer melletti kapmpányban (is) dübörgött a hazugsággyár: Hogy a magyar diploma attól lesz nemzetközileg elfogadott. A kampányolókat nem zavarta, hogy azok a magyar egyetemeken végzett diákok, akik például éppen Oxfordban, Cambridge-ben vagy a Sorbonne-on vesznek részt doktori képzésben vagy már ott tanítanak, pontosan tudják, hogy ez mekkora hazugság. Hiszen egyiknél sem az számított honnan jött, hanem hogy hogyan szerepelt a felvételi interjúkon. (Ugyanezt mondhatnám el más külföldi állásinterjúkról is.)

Ezzel szemben a mintául szolgáló USA-n belül - a méregdrága neves egyetemeket persze nem ideszámítva - egészen gyakori jelenség, hogy az egyik államban szerzett diplomát nem fogadják el a másikban.

bolomba (törölt) 2010.01.30. 14:56:36

@Krisiun: graphic designer bachelor diplomaig ment (usa). ugy, hogy akkor mar 5 eve graphic designer voltam, meg en is tanultam belole.

@TroppauerHümér: Ahogy latom alapvetoen a szemlelet es a hozzaallas kolonbozik. Ott a cel, az atfogo ismeret folyamatos visszaadasa (ertsd amit tanulsz) szemben a magyar szakaszos szamonkeressel (magold be). A felesegem, a het 5 napjan (ha ugy voltak a kurzosok) kotelezve volt, hogy 'megjelenjen' a rendszerben. Kotelezoen kerdeseket kellett feltennei a kurzus(osztaly)tarsainak, amire kotelezo volt valaszolni. Persze emelett a napi kiadott feladatot is idore meg kellett csinalnia, legyen az essze irasa, vagy rajzolas. Ha ezt adott idon belul nem tette meg (altalaban 24 ora, nagyobb feladatoknal tobb ido) akkor az pontlevonassal jart.

A tanar, minden adott diakkal (kb 20-25) napi interakcioban volt. Konstruktivan (nyilvan voltak rosszabb oktatok) valaszoltak es osztonoztek, es korrektul osztalyoztak, majd ertekeltek. A tanarok/profok nagy resze persze mindemellett 'rendes' eloadasokat is tartottak az egyetemukon/fosulijukon. Ja egyebkent minden kurzus ugy kezdodott, hogy mindenki posztolta a classromon belul az oneletrajzat, beleertve a tanart is. Ezutan jott egy ismerkedos resz, amit mar szinten pontoztak, leven ott egy 6 hetes kozosseget kellett 'kovacsolni'.

A tananyag ugy volt felepitve, hogy 6 hetes kurzusokba voltak intergralva, az egymasra epulo anyagok. Kreditet kapott mindegyikert es ha teljesitette, a kotelezo penzumot, akkor megkapta a diplomat. Alapvetoen, ha jol tudom mar itthon is hasonloan mukodik. A konyveket a kurzus kezdetere be kelett szerezni, amik nagyon jo, friss es hasznalhatoak voltak.

Mellesleg tobb ismerosunknek akik szinten akkor kezdtek a felsooktatsi dolgukat, az USA-ban, egy idoutan kotelezve lettek, hogy interneten keresztul csinaljanak meg par kurzust.

Szoval ez egy elegge jol mukodo rendszer, ami egyre inkabb elterjettebb. Persze vannak szakoknak reszei, ahol nem lehet kivaltani a szemelyes jelenletet, de…

bolomba (törölt) 2010.01.30. 14:59:36

bocs az elirasokert es a sok felesleges vesszokert

Old Settörhend 2010.02.27. 19:29:02

Három részben vélemény a dokumentumról itt:
feszekdarazs.blog.hu (mivel itt megírtuk ide most nem írnám le, a haramdik rész az oktatásról nemsokára érkezik.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.03.22. 20:51:31

én a 2. részt, akorrupciót olvastam el. ha az 1.ben is olyan rálátás és konkrétumok vannak, akkor gáz. kevés. még iránynak is gyenge.

süti beállítások módosítása