Ilyen lesz a magyar autópálya-hálózat. Búcsú Salgótarjántól?
Gödöllőn voltunk a hétvégén az adventi vásáron (remek forraltboros, komédiás látványosság a kastély udvarán) és oda-vissza menet is elgondolkoztam azon, hogy vajon mi szükség van az épülő M31-es autópályára. Illetve természetesen tudom, miért jó összekötni az M3-ast az M0-ással a már meglevő kapcsolattól pár kilométerre, de a "hány lélegeztető gépet vehettünk volna ebből a pénzből" sopánkodás mintájára felmerült bennem, hogy tényleg sehol máshol nincs nagyobb szükség egy gyorsforgalmira? Letöltöttem hát a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) honlapjáról a fenti ábrát (nagyításért katt rá) és kicsit elböngészgettem.
Kezdjük azzal, hogy persze remek dolog a gödöllői átkötés. Mint a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. honlapján olvasható:
"A létesítmény elsősorban az Észak-kelet Magyarország felé irányuló tranzitforgalom levezetésében bír jelentőséggel, ezért közúthálózati szerepe jelentős. Megvalósításával tehermentesülni fog az épülő M0 útgyűrű Csömör-Árpádföld közötti szakasza a tranzitforgalomtól."
Túl azon, hogy persze ezek fontos célok, e terület tehermentesítésére nem rég adták át az M0-t, vagyis lenne mi mást fejleszteni (ha csak a megyénél/régiónál maradunk akkor is - mondjuk a körgyűrű életveszélyes déli vagy a csonka budai szakaszát).
Na persze nem fogok a buldózerek elé feküdni, és nem csak azért mert decemberben igen veszélyes heverészni a hideg földön, hanem mert tudom, hogy nem mindig azt fejleszthetjük ami a legfontosabb, hanem amire pénzt kapunk. Na de mi lenne a legfontosabb?
Nézzük meg ezt a térképet. Ami először eszembe jutott, az az, hogy a négyes metró nyomvonalát is negyven éve jelölték ki és mára teljesen elavulttá vált a terv. Mennyire lesz használható ez a szerkezet 2030-ban? Érdekes módon nem érzem azt, hogy ez bármikor is elavulna, hacsak nem szorul háttérbe a közúti közlekedés, de arra vajmi kevés esély van. A cél ugyanis ugyanaz: összekötni a fontos csomópontokat.
Az persze már más kérdés, hogy mi számít fontos csomópontnak? Meg hogy oda kell e vezetni egy autópályát ahol fontos település van, vagy tegyünk e fontossá egy települést azzal, hogy autópályát vezetünk oda?
Ott van például Nagykanizsa példája: a város azért fejlődhetett fontos ipari-kereskedelmi központtá, mert egy fontos útvonal mellett fekszik. A leglátványosabb akkor volt a növekedés, amikor megépült az akkor legkorszerűbbnek számító közlekedési mód, a vasút. Aztán ahogy előbb Trianon, majd a vasfüggöny miatt ideiglenesen jelentőségét vesztette az útvonal, illetve maga a vasúti szállítás is, csökkent a jelentősége. Az M7 odavezetésével viszont új erőre kaphat.
Főleg ha megépül az M9 is, amely nem csak Nagykanizsát, de két gyorsforgalmi (meg úgy általában midnenféle) keringésből eddig kimaradt megyeszékhelyt is bekapcsol. Más kérdés, hogy mennyire fontos ezeknek a településeknek az ilyen tipusú megerősítése és hogy mennyire lesznek még egyáltalán megyeszékhelyek 2030-ban, de erre majd később visszatérünk.
Autópályaösszeköttetést kap Szolnok (M4) és Békéscsaba (M44) is, vagyis az összes mai megyeszékhely rendesen megközelíthető lesz. Veszprémbe már most is remek út vezet, Eger sincs messze az autópályától, és bár Szombathely bekapcsolása a távlati tervekben sem szerepel az ábrán (valójában a NIF honlapja szerint az M86 odáig tart majd), nekem úgy tűnik a város egyáltalán nem sínyli meg ennek a hiányát - de hevesen tiltakozzatok, ha nem így látjátok.
Egyedül Salgótarján az, amelyik kimarad a tervezett autópálya-fejlesztésből. Sőt nézzük meg ezt az ábrát (nagyításért katt rá)
Igaz ugyan, hogy nem friss a térkép (nézzétek meg például meddig tart az M7), de a lényegen nem változtat. Látható rajta a teljes tervezett autópálya-hálózat és az, hogy honnan lehet azt majd elérni fél órán belül. Salgótarjánból baromira nem. Érdekes amúgy, hogy ebből a harmincezres középváros kategóriából egy másik is a fehér zónába esik, de azt valahogy mégsem érezzük elveszettnek. Esztergom az.
Frissítés: Ahogy Villy figyelmeztetett rá, a megyeszékhely Salgótarján mellett nem csak Esztergom marad fél órán túli messzeségben a gyorsforgalmi utaktól, hanem a szintén harmincezres Ózd is. Meg ha már így felhívta rá a figyelmet, akkor Orosháza is épp ebbe a kategóriába esik.
Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kuruttya 2009.12.12. 14:48:28
Egyébként az M31 fontos, mivel az M0 északnyugati szakasza feltehetőleg soha nem fog megépülni, az M3 pedig eleve rossz helyen van bekötve a városba, így ez az egy módja van annak, hogy ne a városon keresztül akarjon mindenki menni, ha az M3-ról érkezve egy másik autópályán szeretné folytatni az útját. És az előnyeihez képest eléggé rövid szakasz.
Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.12.12. 15:01:16
Nincs különösebb "mondani való", csak annyi, hogy sztem nem az M31 lenne a legsürgősebb gyorsforgalmi fejlesztés + erről eszembe jutott megnézni és megmutatni Nektek, hogy hol lesznek (és hol nem lesznek) autópálya-fejlesztések.
Meg amolyan vitaindítónak szántam persze, hogy jó-e ez.
Nagyjából ennyi : )
rmr 2009.12.12. 16:38:28
Villy 2009.12.12. 17:04:41
Villy 2009.12.12. 17:11:32
Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2009.12.12. 17:37:31
Igen jól látod, ott vannak. És?
www.istergranum.hu/admin/data/00000000/_fix/00000001/_fix/00000003/_subpage/images/original/image0001.jpg?442142750
2009 vége felé Európában én ezt a térképet nézegetném. Üdv a Birodalomban. :)
Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2009.12.12. 17:42:30
Na persze nem azt akarom mondani, hogy az ezeken a térképeken nem jelölt, ámde tervezés alatt álló M11 autóút, valamint a 2-es vasútvonal fejlesztése (2 vágány ahol lehet + villamosítás) nem baromi fontos a Budapesttel való kapcsolatban, mert ami ma van az tényleg dráma. Az iróniát ellenben jól érzitek, nem egymást kell b@sztatni a tótokkal, hanem jó példát venni Sopron környékéről. :)
Káposztakukac 2009.12.12. 19:50:49
egyébként az m31 szerintem is annak a jele, hogy rövid- és sajnos középtávon nem számolnak M0 nyugati szakasszal. mondjuk tény, hogy pld az m3-asról dél felé tovább haladni kívánok számára az m31 kb. 40-50 km megtakarítást jelent, de a nagy valószínűséggel igazán nagy forgalmú m1-m3 szakaszon igazából az M0 nyugati szakasza segítene.
Villy 2009.12.12. 20:18:03
Más: Ne keverjük az önkormányztok nemzetközi társulását azzal, hogy az állam a rendszerváltás óta egy fillért nem költött arra, hogy Egomból utat építsen, vagy vonatot korszerűsítsen.
munkacsikristof 2009.12.13. 11:04:16
dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2009.12.13. 11:13:04
kötözködő 2009.12.13. 13:29:23
rmr 2009.12.13. 18:06:55
persze persze, nyilván erre utaltam
A hazai infrastruktúra-fejlesztési szemlélet olyan 40-50 évvel van lemaradva.
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.12.13. 18:59:04
Amúgy meg kiváncsi leszek, mennyi fog ebből 2015-re megvalósulni...
Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2009.12.13. 21:28:24
saabi 2009.12.13. 23:37:14
Remélhetőleg azért a következő évtizedben neki látnak végre és megoldódik a Pilisben élők közlekedési kálváriája.
mestska · http://cities.blog.hu 2009.12.14. 17:26:13
először is, Nagykanizsa nem megyezsékhely. Ebből a mondatból legalábbis úgy tűnik, a szerző így gondolja :)
"amely nem csak Nagykanizsát, de másik két gyorsforgalmi keringésből eddig kimaradt megyeszékhelyt is bekapcsol"
A harmincezres városokatkat nézve érdemes lenne megemlíteni Pápát, Baját, Szentest, Orosházát is pl., amik közül az első három térszerkezetileg, vonzáskörzetileg legalább olyna, vag yjelentősebb hely, mint Esztergom, és szépen messze van szintén az autópályáktól.
Aztán lehetne beszélni arról, hogy tényleg mindenhova kell-e autópálya, vagy egy megfelelő szinten kiépített 2*2 sávos út képes a forgalmat elvezetni. Pl. a szerző szerint Veszprémbe remek út vezet a poszt szerint, hogy az nem autópálya, hanem helyenként autóút táblával fazonírozott 2*2 sávos főút, az nem számít.
Salgótarján felé egyébként végig, vag yközel végig 2*2 sávos lesz a 21-es út az autópályától, illetve részben már ma is az.
Arra is felhívnám a tisztelt posztír figyelmét, hogy az ábrán látható hálózat nem a hivatalosan elfogadott, és a nem a teljes kiíépstést mutatja. Ezt jelenleg az Országos területrendési tervről szóló, 2008-ban elfogadott _törvény_ rögzíti.
ez itt tekinthető meg:
www.terport.hu/download.php?ctag=download&docID=7830
És igen, ebben pl. van Esztergomnál is autópálya :)
Ja igen, M31. Az M31-re azért van szükség, mert ha valaki az M3-as felől jön, és Dél Budapestre, vagy a Dunántúlra szeretne átjutni, akkor a mai M3-M0 kapcsolat okozta kerülő miatt nag y avalószínűsége, hogy inkább a városon át közlekedést választja.
mestska · http://cities.blog.hu 2009.12.14. 17:29:28
a pilisben élők közlekedési kálváriáját jórészt a pilisben élők okozták saját maguknak. Az agglomerációba való kiköltözésnek ugyanis vannak hátrányai is.
(ettől függetlenül természetesen a folyamatosna változó térszerkezet folyamatosna változó közlekedési hálózatot, illetve fejlesztést kellene indukáljon, tehát innen nézve szükséges a bővítés. A gyorsabb eljtás, és nagyobb kapacitás viszont azt jelenti, hogy messzebről is be tudnak járni az emberek, azaz felértékelődnek a kintebbi települések is, új kiköltözők, új autók, megnövekedő forgalom, ismét telítettség (?)
Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.12.14. 18:09:07
2. Pápa tök jogos, Orosházát írtam, Szentes meg Baja viszont beleesik a félórás sávba
3. ebben egyetértünk :)
4. tudom, h nem ez a hivatalosan elfogadott (pl. Szombathelyre sem vezet rajta pálya, mint írtam is). Viszont a linket kösz! Az tényleg nagyon hasznos
5. ebben sincs vita : )
mestska · http://cities.blog.hu 2009.12.14. 18:18:22
1. Eh, ha nem így gondoltad, csak rosszul jött ki fogalmazásilag, akkor bocsesz :)
2. Szerencsétlen Szentes ott a félórás sáv végén, mintha nem lenne mindegy, hogy 28 perc, vagy 32 perc alatt érhető el a pálya :)
4. Jól van, jól, csak ez sem jött le nekem :)
5. Hát én az urbanistáról keveredtem ide, aztán ott te magadnak tetted fel a kérdést, gondoltam válaszolok :)
Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.12.14. 20:22:23
saabi 2009.12.14. 22:18:58
Az viszont ezekszerint teljesen rendben van, hogy a környék közlekedési problémáját megoldó nagy áteresztőképességű út megépítését politikai bábok bűntetlenül akadályozzák.
Káposztakukac 2009.12.14. 23:19:23
mestska · http://cities.blog.hu 2009.12.14. 23:30:01
hogy rendben van-e, arra lásd a zárójeles részt....
amúgy meg az útszélesítést lehet folytatni, csakhogy amíg Budapest térségében továbbra is fennáll a palacknyak, adidg nem ér olyan sokat. Lásd M0, aquincumi híd, stb.
Körömcsiga 2009.12.16. 12:42:50
gramercy 2009.12.18. 04:18:58
illetve azon lehetne hogy M4 toldozgatás M44 meg fullos autóút
_phaidros_ 2010.01.23. 19:25:54
Először is, szerintem Orosháza is éppen, de beleesik a 30 perces elméleti határba.
Minket szerencsére nem közelít meg egyik gyorsforgalmi, vagy autópálya sem, gyakorlati haszna sem lenne szerintem és jobban örülnének a helyiek ha inkább a sokadrendű utakba fektetnék az anyagiakat. Itt a Viharsarokban és gyanítom, hogy a legtöbb ilyen Isten háta mögötti régióban nem az az elsődleges, hogy miként jutunk el leghamarabb BP-re, hanem a szomszéd településre, vagy a kisebb-nagyobb központokba eljutunk e tengelytörés nélkül és ezt ne úgy oldják meg, hogy 10 kilométereket tábláznak ki 60-ra.
tassz99 2010.01.26. 10:40:13
Budapester81 2010.03.27. 09:55:04
sajnos nem találkoztam még olyan térképpel
ami normálisan jelölni az összes
110 km/h órás gyorsforgalmi utat
márpedig megy ilyen salgótarjánba is 21-es út tehermentesítő szakaszai ami évről évre bővűl pár kilometert és ha nem is lesz végig az m3-asig 2x2 sáv a legforgalmasabb szakaszokon lehet majd előzni
nyelv-ész 2010.04.14. 11:42:01
"...de akkor próbálj meg te eljutni valahova Egomból. Se vonat, se autóút."
Azok a piros Desirók mégis micsodák? Talán ufók? Ha igen, akkor miért a síneken közlekednek? Nem tudnak repülni?
Villy 2011.01.22. 22:57:01
Nézz utána!
GoreX · http://gorexweb.hu 2011.02.27. 12:06:30
Erről a térképről a gyorsforgalmi utak nagyrészt hiányoznak, emlékeim szerint a Debreceni autópálya vége sem Debrecen, ugyanakkor a térkép a valóságban kb. 2030-ra fog kinézni. (jóesetben.)
A M31-re pedig szükség van, mivel jelentős megtakarítás érhető el vele, nyugat kelet viszonylatban. M0 déli szakasz, elvileg készül, de szükség is van rá.
Mellesleg itt viszonylag közel lakok a déli M0-áshoz, és minőségi javulást okozott 1990 körül amikor elkészült :)
csak sajnos nem ekkora forgalomra tervezték, a keleti szakasza viszont nagyon jó.