Elnézést kérünk, a zenegép csak kriptóval működik

2018.02.12. 17:40 habba

Figyelem, ebben a posztban a blockchainről lesz szó, ezt jobb tisztázni rögtön az elején.

Az elmúlt évben a qumrani tekercsekkel, a 42-vel és Németh Szilárd sajtótájékoztatóival együtt a blockchain lett a végső válasz minden kérdésre, az ember tehát kétszer is meggondolja, miről firkáljon, ha nem akarja összemaszatolni magát gyanúsan csillogó fintech ezotériával. Mi kétszer is meggondoltuk, és úgy vagyunk vele, hogy szégyellje magát az, aki a blockchaint két pofával nagyra fújta, leeresztette, fel és leinflálta, csokis fondübe mártotta és Nobel-békedíjra terjesztette, még azelőtt, hogy értelmesen el lehetett volna kezdeni beszélni róla.

sydpmjk.jpg

Na de passzív agresszív disclaimernek ennyi elég is, remélem minden cikizést sikerült jóelőre kivédenünk. Különben is, a blockchainnek egy olyan területéről lesz szó, ami eddig viszonylag kevés figyelmet kapott. A mai poszt ugyanis azt pillanatot próbálja meg elcsípni, amikor a blockchain beleborítja a zeneipart abba a konyakokkal, mojitoval és aperollal körülbástyázott Beverly Hills-i medencébe, aminek a feszített tükrén egy félig fújt, szivárványos gumifotelbe süppedve ringatózik már évek óta.

Ezer Napster és kartács!

„Ha ezt most a blockchainnel elszúrjuk, a végén ezer Napstert kapunk a nyakunkba” – így riogatott Imogen Heap, angol énekesnő egy nemrég rendezett zenei tech konferencián, Londonban, ahol körülbelül kétszáz zenész, producer, startupper és haladó gondolkodású hivatásos gyűlt össze, hogy a blockchainről beszélgessenek. Imogen a Mycelia nevű nemzetközi zenei projektjével vált ismertté az elmúlt években. A kezdeményezés célja, hogy egy fair és fenntartható zenei ökoszisztéma jöhessen létre a jelenlegi, Imogen szerint mind az előadókkal, mind a fogyasztókkal igazságtalan rendszerrel szemben. Ha Imogen neve ennek ellenére mégsem cseng ismerősen, nem a mi hibánk, ahogy az sem, ha első hallásra nem szeretünk bele a hangjába. 

De Imogent, bármilyen furcsa is kimondani ezt egy énekesnő esetében, nem a hangjáért szeretjük. Hanem mert 2015-ben az elsők között kezdett kísérletezni azzal, hogyan lehetne a blockchain bevezetésével oldalba baszni egy kicsit az online zeneipari status quót. Ami sarkosan és tömören körülbelül úgy írható le, hogy a kiadó és a streaming szolgáltató mindent visz, az előadó pedig csak igen keveset. A Spotify-on, Google Musicon, iTunes-on lejátszott egy-egy szám után a legmenőbb előadóknak is csak 0,0044 - 0,0125 dollár ketyeg az online szolgáltatótól, és még a Napster a legnagyvonalúbb a maga csaknem kéttized centes jogdíjával. A zenei piacra betörni készülő ismeretlen előadók természetesen ennél is kevesebbet kapnak. Itt lehet szörnyülködni:

2552-musicians-streaming_signed-6.png

Nézz mélyen a szemembe, tedd a tízest farzsebembe

Szóval többek között ezen a helyzeten szeretne változtatni Imogen Heap, aki Tiny People című számát 2015-ben (hú ez rosszabb, mint az előző) az UJO Music nevű zenei blockchain szolgáltatóval összekapaszkodva Ethereumért kezdte árulni – mégpedig közvetlenül a rajongónknak, mindenféle kiadó, streamelő, hangbróker, stróman, nagy és kiskereskedő, viszonteladó vagy erdőspéter közvetítése nélkül. A blockchain ugyanis ehhez ért a legjobban: kiiktat mindenkit, akire a tranzakcióban nincs szükség. Abban a pillanatban, hogy az egyszeri Imogen rajongó (most már tényleg kíváncsi vagyok, van-e ilyen, leveleket a szerkesztőségbe) egységnyi Ethereumért cserébe letöltötte a Tiny People-t, Imog pénztárcájában (úgyis mint Etherwallet) azonnal megjelenik a track ellenértéke – pontosabban egy ennél azért valamivel kisebb összeg, mert egy kis jutalék természetesen az UJO Musicnak is jár. A tranzakcióban tehát nemcsak a komplett zeneipar esik el a sáptól, de még jó néhány bank is, amely egy hagyományos streamelős szolgáltatás esetében –  ki tudja hány közvetítő pénzintézettel együtt – az átutalást bonyolítaná.

New kids from the block

Merthogy a másik fontos dolog, amit a blockchain tud, az a hagyományos pénzügyi közvetítőt nélkül is remekül működő fizetési rendszer, melynek biztonsága a hálózatot alkotó közösség, azaz a fogyasztók ellenőrzésére épül. Az UJO Music rendszeréhez hasonló blockchain alapú zenei webáruházakban minden egyes dalvásárlás, ami egy bizonyos időintervallumon (mondjuk 10 percen belül) történt, egy szép kövér adatblokkba kerül, amit digitális időpecséttel zárolnak. Amikor a boltban valaki újabb számot vásárol, újabb adatblokk képződik, ami egy meglehetősen bonyolult kóddal visszautal az első, már zárolt blokk állapotára. És így tovább, minden újabb vásárlás esetében – az új blokkok az előzőben tárolt információt „magukkal viszik”, a blokklánc tehát végül dalvásárlások egész történetét fogja tartalmazni, amely a hálózat minden egyes gépén megtalálható lesz, megmásíthatatlanul. Ha valaki mégis meg akarná változtatni az első blokkot, a második és a hozzá kapcsolódó összes további blokk riadóba kezd. Egy ilyen rendszerben tehát sem a zenész (eladó), sem a rajongó (vásárló) nem tud trükközni. „Bocs, nem jött meg a kriptogarasod, a letöltésedet befagyasztottuk!”  vagy „Juj, véletlenül kétszer nyomtam a pay gombra, nem lehetne visszautalni az Etheremet? Légyszi, légyszi!” – nem, ilyen a blockchainben nincs.

1_sagvfadsv4n852eh3d_mvq.jpeg

Wannabe a rockstar?

A közvetítők likvidálása a rendszerből a direkt fizetés beemelésével azonban csak az első és majdhogynem  magától értetődő lépés a blockchain alapú zeneszolgáltatásban, hiszen nagyjából ugyanez zajlik most minden iparágban, a kiskereskedelemtől a szállítmányozásig. Sokkal érdekesebb, hogyan változtatja meg az előadó és rajongótábor közötti viszonyokat, és hogyan csinál techvállalkozókat meg dörzsölt startuppereket amúgy jóravaló zenészekből. A Grammatik nevű brooklyni formáció (együttes, DJ, producer stb.) példádul tavaly az egyik,  közösségi pénzkibocsátásra gründolt ICO platformon kalapozott össze egy kis kriptovalutára valót. A GRMTK néven forgalomba hozott tokenre novemberben 2,5 millió dollár gyűlt össze, aminek a negyedét 24 órán belül fel is vásárolták a rajongók, és értéke a hónap végére 9 millió dollárra szökött. Hogy most hol tart, nem tudni, de nem is olyan érdekes. A GRMTK nem hagyományos kriptofizetőeszköz, inkább olyan mint egy digitális vérszerződés, ami az előadó és a rajongó közötti szövetséget pecsételi meg. Mindenki, aki vásárol belőle, részesedést kap a Grammatik számai után járó jogdíjakból, a token birtokában tehát gyakorlatilag bandataggá válhatunk.

Jönnek a megélhetési lájkolók

A lelkes, de kevésbé ismert mozgalmárok mellett egyre több nagy név is feltűnik a zenei blockchain hívei között. Tavaly ősszel Björk is beszállt a buliba és tizedik, Utopia című albumát már Bitcoinért, Litecoin, Dashcoinért, sőt Audiocoinért is meg lehetett venni. Ez utóbbi egy kicsit más, mint a többi: az Audiocoin egy Blockpool nevű startup által kifejlesztett kriptopénz, amit a GRMTK-hez némileg hasonlóan a rajongói lojalitás megerősítésére találtak ki. Ezt használják például az Aurovine nevű zeneáruházban is, ahol nemcsak elköthetjük (pl. számok vásárlására), de mi magunk is szerezhetünk belőle. Ha ugyanis a letöltött számot Facebookon vagy Twitteren megosztjuk vagy lájkoljuk, a rendszer minket is honorál pár kriptofillérrel az önkéntes reklámozásért. Akik szorgosan promotálják kedvencüket, az Audiocoinból összegyűlt zsebpénzüket újabb trackekre, delux kiadásokra, brandelt pólókra vagy jegyekre költhetik, de akár fesztiválokon is beválthatják. Az Audicoin tehát gyakorlatilag maga a monetizált, kriptoforintosított lájk a rajongók közösségi hálózataiban.

(Ezt most addig is ingyen)

Bár hasonlóan innovatív megoldásokra a legmagasabban jegyzett előadók egyelőre nem nagyon vállalkoznak – valószínűleg súlyos kiadói szerződések kötik őket –, azért akadnak bőven, akiknél már lehet kriptóért fizetni egy-egy trackért. Mariah Carey,  Sia, Marylin Manson és a Backstreet Boys a Monerora esküszik, ami pillanatnyilag a kilencedik legerősebb kripto a világon.

Lesz-e ebből forradalom?

Ha létezik iparág, amelynek szereplői, de főleg kreatív alkotói igazán nagyot szívtak az online fordulattal, akkor az a zeneipar. A torrent hazavágta a lemezkiadást, az online streaming pedig végképp méltatlan és kiszolgáltatott helyzetbe hozta az előadókat, miközben nem mellesleg az albumot mint formátumot is kinyírta. Nem csoda, ha zenészek a blockchaintől várják az új aranykort, de legalábbis egy korrektebb viszonyrendszeren alapú új üzleti modell megszületését.

Nincs több közvetítő, az alkotói munka ellenértéke szinte teljes egészében az előadóhoz kerül, a terjesztésben pedig egyre nagyobb szerephez jutnak a lelkes rajongók. Jól hangzik nem? Szerintünk is, csak egy a bökkenő: amíg a Spotify, az iTunes, a Google Music és a többiek, havi ezerötszáz forint ellenében azonnali elérést adnak az univerzum összes zenéjéhez, Bachtól Bruno Marsig, addig a blockchain-zenészek csak a fanatikus rajongókra számíthatnak. A streaming egyelőre túlságosan kényelmes és nevetségesen, hovatovább ésszerűtlenül kedvező konstrukció a mezei zenefogyasztó számára, de az is igaz, hogy az ésszerűtlenül kedvező dolgok sohasem tartanak örökké. Aki már most szeretne felkészülni a streaming utáni apokalipszisre, vagy gyarló fogyasztói érdekeit félre téve maga próbálná kikényszeríteni a sápok láncolatára épülő zeneipar idő előtti halálát, itt tankolhat fel Audiocoinból.

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

A bejegyzés trackback címe:

https://futurista.blog.hu/api/trackback/id/tr8513656856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berelhetoreklamfelulet 2018.02.13. 13:01:35

Egy azaz egy de annál jóval fontosabb dologgal nincsenek tisztába a kedves alkotok:

A tudás önmagába SEMMIT nem ér. A mód ahogy eladod az ér valamit. Lehet beképzelten azt mondani, hogy a világ legjobb zenésze, önmagába egyedül nagy eséllyel úgy halt volna meg, hogy senki nem ismeri. A kiadók azok, akik a senkikből valakit csinálnak, akik pénzé alakítják a tudásukat. Lehet mondani, hogy mennyi pénzt elvesznek, de nosza, akkor oldják meg önmaguk.

Amúgy a blockchain szép és jó, csak azt nem említi meg a cikk, hogy ez miért is éri meg az usernek? Mert ez itt a fontos. Az emberek 99,999%-a szarik rá, hogy a pénz nagy része hova megy, nekik az számít amennyit ők fizetnek az adott dologért, meg a mód ahogy megkapják.

süti beállítások módosítása