A játék rabjai (Elon Musk, Kant meg a többiek)

2017.07.26. 21:20 habba

Barlangban ülök, hátam mögött ropog a tűz, a falon mindenféle árnyak kergetőznek, ha megmozdulnak, odacsapok. Ki kell nyírni mindet, ez a feladat, de hogy mik ezek és honnan jönnek, fogalmam sincs. Platón, te pernahajder, ugye ez most nem egy barlanghasonlat? De igen, az lesz. Valahol a hátam mögött, ahol a tiszta isteni ideák tanyáznak, az Abszolútum rángatózik idegesen, kezében joystick. „Üsd már le!” – sipítja fejhangon, és veri a billentyűzetet. Nincs megelégedve velem mostanában az Abszolútum, rosszul teljesít a játékomban, és lecsúszott a World of Warcraft dinamikus ranglistán is. Anyu csak egy uccsót, léécci! – sikítja egy oktávval feljebb, de ezt már nem nekem, hanem az anyjának a konyhába, mert szóltak neki, hogy kész a vacsora. Sonkás pizza lesz megint, az Abszolútum anyukája biztosra megy.

Az én Abszolútumom egy kerek fejű, enyhén figyelemzavaros hatodikos, fogszabályozóval. A tiéd milyen? Hasonlít? Akkor valószínűleg ugyanabban a szimulációban szívunk.
  e85ca29d88d3c26841f5752330123d3a4278828505527d747d80613c957bbb1f.jpg

Ahogy remélem, Elon Musk is, aki tavaly egy nyilvános beszélgetésen egy provokatívnak szánt nézői kérdésre válaszolva huncut félmosollyal azt mondta, felettébb valószínűnek tartja, hogy mindannyian egy játékszimulációban élünk. Elon Musk persze nem az ujjából szopta az ötletet, hanem egy Nick Bostrom nevű svéd filozófustól, aki 2003-ban egy ránézésre tudományosnak tűnő tanulmányában részletesen is kifejti, miért gondolja, hogy a világ, amiben élünk átverés, és a valóságot egy bitekből szőtt Maya fátyla fedi el előlünk.

A gondolatkísérlet szerint az emberiség a távoli jövőben olyan fejlett és hatalmas kapacitású számítógépes rendszereket fejleszt majd, melyekkel korlátlan számú, valósághű játékszimulációkat lehet létrehozni. Olyanokat, amiben nemcsak keléses seggű elfeket meg darabos mozgású Sims karaktereket lehet jobbra-balra toszogatni, hanem akár valódi tudattal rendelkező szereplőket is – mint például Te, kedves olvasó. És ha már a játékos kedvű utókor kezében ott a technológia, miért ne használná? Ha a jövőben tényleg korlátlan szimulált valóságot hozhatnak létre utódaink, akkor az ilyen világokból mindenképpen több lesz, mint a valódiból, ergo jó esély van rá, hogy a miénk is hamis. A fantasztikus-tudományos elmélet az elmúlt egy év alatt – nagyjából azóta, hogy Elon Musk felkapta – óriási karriert futott be, és egyre többen csatlakoztak a hívők táborához. Olyannyira, hogy néhány techmilliárdos egy kisebb (nagyobb) összeget bocsátott tudós emberek rendelkezésére, fundálnák ki, hogyan lehet kitörni az álvalóságból.

elon-musk-borrowed-money-from-spacex-to-fund-solarcity.jpeg

Mindig tanulságos és szórakoztató, amikor a technológia világa a lét nagy kérdéseivel szembesül, és elkezdi lefordítani saját tündenyelvére meg sci-fi mítoszaira a hasát csikaró metafizikai problémákat. Úgy rémlik, a hiperaktív techmágnások előtt mások is foglalkoztak már hasonló kérdésekkel az elmúlt 2500 évben, csak rájuk nem mindig figyeltek olyan sokan. Úgyhogy akkor most a nevükben megeresztenék négy egyszerű kérdést az elmélettel kapcsolatban.

Van-e valóság a szimuláción túl?

A szimulált világ koncepciójának lényege ugye, hogy valahol messze, a szemkápráztató parasztvakításon túl létezik egy valódi világ. Elon Muskot hallgatva nekem úgy tűnik, ennek a kapuja egy lepattant sendzseni szuterénbe vezet, ahol egy alulfizetett kínai programozó három műszakban kódolja a világunkat: a vacsoránkat, a stoppolásra váró zokninkat, a bipoláris depressziónkat és a vegyi fegyverekkel intézett népirtásainkat. Ezt a sendzseni ajtón túli, mindenféle káprázattól mentes objektív világot vágyjuk tehát megismerni, hogy végre a valódi életünket élhessük. A rossz hír azonban, hogy objektív valóság se szimuláción innen, se szimuláción túl nem létezik – az ember számára ilyesmi egyszerűen nem hozzáférhető. Minimum Hume és Kant óta tudjuk, hogy a világot csakis saját érzékeinken és észleleteinken keresztül ismerhetjük meg, amelyek szükségszerűen szubjektívek, torzítanak, és csak egy szűk szeletét engedik át tudatunkba mindannak, ami körülvesz minket. Ilyen formán tehát mesterséges szimuláció nélkül is egy virtigli káprázatban élünk. Tegyük csak fel a kérdést, hogy milyen lehet az a stoppolásra váró, magában való ding-an-sich-zokni, ami látásunktól, tapintásunktól, idő és térérzékelésünktől független? Pirosabb, mint gondolnánk? Netán büdösebb is? Van egyáltalán kiterjedése? Senki nem tudja megmondani, hiszen létezéséhez automatikusan hozzátartozik az érzékelése is. Mi hát a különbség egy programozó által megtévesztésig valósághűen szimulált zokni és egy olyan fuszekli között, amit az érzékeink hoztak létre? Innen nézve semmi, mindegyik szimuláció.

2bc632b8037b12f1c0ba0b10541843ae--philosophy-humor.jpg

Ki kódol kit?

Rendben, játsszunk el a gondolattal, hogy végre kiszabadulunk ebből a rémes Sims2-ből, és ott találjuk magunkat abban a lepattant sendzseni albérletben. Amikor a programozó válla fölé hajolva megpillantjuk a monitoron a lyukas zoknink háromezer-négyszáz soros kódját, majd tekintetünket emberünk lábára vetjük, és meglátjuk a saját nagyon is valóságos fuszeklijét, mit mondunk majd? Ez már egy valóságos zokni, vagy esetleg ezt is kódolta valaki? Hacsak nem a Jóisten programozta, akkor ez bizony egy újabb szimuláció. Ha igen, akkor God is coder, de ezt már kétezer éve tudjuk.

ce180719a3744250d6fe4b844d4fe402--coding-software-service-internet.jpg

Nem lenne akkor már kézenfekvőbb a Jóistenben hinni?

Aki hajlamos olyan komolyan venni Bostrom elméletét, mint Elon Musk, azt minden bizonnyal erős vágy fűti, hogy a megszokott magyarázatokon túl keressen választ a lét nagy kérdéseire. Akárhogy is nézzük, a szimulációs elmélet lényege, hogy teremtett lények vagyunk, és életünket valamiféle gondviselés irányítja – a vallási analógiák elég nyilvánvalóak. A különbség annyi, hogy a gondviselés arca jelen esetben nem egy szakállas Jehova, hanem egy zsíros homlokú kamasz, aki Legend of Zelda helyett a mi életünkkel játszik. Jaj, mennyire kisstílű ez a teremtés. Ha már végső magyarázatra vágyunk, nem lenne kézenfekvőbb egy többé-kevésbé kompetens, beérkezett, jó karban lévő ötvenes Abszolútumban hinni? Nemcsak elegánsabb választás, de praktikus is, hiszen kiküszöböli a szimulációk végtelen sorának fenti problémáját. 

Hogyan lehet kilépni szabad akarat nélkül?

A szimuláció lebontására csatába küldött tudósok lassan egy éve keresik az off gombot, egyelőre nem tudjuk, mekkora sikerrel. De azért van itt egy nyomasztó kérdés: mi van, ha techmilliárdosok által finanszírozott nagyszabású akció maga is a szimuláció része, egy jópofa epizód, hogy a játék urai egy kicsit felpörgessék az ellaposodó cselekményt? „Srácok, upgradeltük az előző kiadást, ki akar öntudatra ébredőset játszatni a kis surmókkal?” Lássuk be, a szimulációból belülről kitörni per definitionem lehetetlen, hiszen minden, amit teszünk, kódolva van a játékban. A megváltás csak kívülről jöhet, hacsak a szimulációt létrehozók nem adtak nekünk szabad akaratot. De ilyet meg miért tennének, ha egyszer ennyire imádnak velünk játszani?
 socks-with-holes.jpg

Ez volt tehát a kötözködés helye, a kérdésekre természetesen nem várok választ, de ha az olvasó mégis ad, annál jobb. A szimulációs elmélettel végül is nincs semmi baj, tulajdonképpen ötletes és a maga módján frappáns is, de mégsem több mint egy újabb allegorikus válasz a nagy kérdésre, amivel több ezer éve nem boldogulunk. Ha ne adj isten mégis igaz lenne, akkor valaki kódolja be lukas zoknijaimat, kösz.

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

A bejegyzés trackback címe:

https://futurista.blog.hu/api/trackback/id/tr2912692637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása