Megy a gőzös - Közlekedésfejlesztés Európában
Úgy tűnik, lassan elfelejthetjük az elviselhetetlenül hosszú zötykölődést a vonaton, ami országunk méreteit összevetve az utazások hosszával, valahogyan sántít. Emlékszem, annak idején Egerből eljutni Veszprémbe, külön kaland volt, gyorsan le is szoktam a gyakori haza látogatásról. Ez azonban megváltozni látszik a TEN-T (transz-európai közlekedési hálózatok) projektnek köszönhetően.
Fellegi Tamás újdonsült nemzeti fejlesztési miniszter egyik első lépéseként írta alá azt a megállapodást, amely a Szlovénia felé tartó magyar vasúthálózatok villamosításáról szól. A Magyarországon tervezett öt nagy vasúti projekt megvalósítására mintegy 300 milliárd forintos támogatást kapunk az uniós kasszából. Ez többek között azt is jelenti, hogy villanymozdonyok száguldoznak majd Zalában, írja a Kitekintő.hu.
Az aláírt három projekt közül az ország számára a 6. számú kiemelt projekt legfontosabb, amely a Lyon–Trieszt–Divača/Koper–Divača–Ljubljana–Budapest–ukrán határ vasúti tengelyt foglalja magában.
Boba polgármesteri hivatala lapunknak elmondta, a villamosítás eredményeképpen már nem kell, hogy a vonatok bemenjenek a 850 lelkes településre, hiszen Zalaegerszeg és Székesfehérvár fele villamosított pályán haladhatnak a vonatok.
Siim Kallas (közlekedésért felelős biztos) a „TEN-T Days 2010” konferencia keretein belül elmondta: A kiemelt TEN-T projektek eredményes végrehajtása elengedhetetlen ahhoz, hogy az Európai Unió polgárai nagyobb mértékben élhessenek a szabad mozgáshoz való jogukkal, illetve ahhoz, hogy erősödjön az Unió és a belső piac területi kohéziója.
Azt hiszem ideje elgondolkodni a "Megy a gőzös" modernizált verzióján...
/Fotó: MÁV Nosztalgia/
Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.13. 21:05:18
mig8 (törölt) 2010.06.14. 14:29:48
Amikor Szlovénia létrejött, még nem volt semmiféle vasúti összeköttetésünk vele. Az 1. Orbán kormány épített feléjük vasútvonalat, ez üzemel jelenleg is.
De akkoriban erősek voltak azok a hangok, amelyek szerint ez csak pénzkidobás volt. Úgy tűnik azonban, hogy az élet rácáfolt és igenis van forgalma és ezáltal haszna ennek a vonalnak. akkor pedig érdemes villamosítani. Eddig jutottunk el most.
A következő lépés - ha a forgalom indokolja majd a kétvágányúsítás lesz, de ez még messze van. Most egyenlőre annak örülök, hogy 8 év hátrányos megkülönböztetés után végre vki fantáziát lát a vasútban.
Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.14. 23:05:26
pösti 2010.07.29. 00:27:01