Az Uniós fejlesztések egyre inkább arra töreknek, hogy a jövőben is fenntartható, minél kevesebb kárt okozó közlekedési és fuvarozási alternatívákat teremtsenek. A törekvések mindenképpen értékelendők és figyelemre méltók, de nem késtünk el ezzel egy icipicit? Egy kissé csapongóra sikeredett poszt a fejlődésről.

A dunai hajózás minidg is meghatározó volt az európai közlekedés számára. Az Unió úgy tűnik ismét felfedezte az ebben rejlő lehetőségeket és, a vasútfejlesztések kapcsán már korábban is emlegetett, TEN-T projektek között is szerepel a Rana-Majna-Duna hajózási útvonal fejlesztése.  

A belvízi szállítás jó alternatívát jelenhet a közúti és vasúti fuvarozás kiváltására. Lényegesen kevesebb a környezetre káros hatása, csendesebb és a munkaerő teremtésben is előrébb áll a másik két fuvarozási megoldásnál, számol be a az euractive.hu.

A vízi szállítás káros anyag kibocsátása 17 százaléka a közútinak és 50 százaléka a vasútinak tudható be.A külső költségek szempontjából a belvízi hajózásnak a legjobb a teljesítménye (különösen a környezetszennyezés és a munkabiztonság tekintetében – e téren a közúti szállításnál két és félszer jobb), és hatalmas fejlődési kapacitással rendelkezik.

Az Országos Környezetvédelmi Tanács (OKT) 2010. január 8-i állásfoglalása szerint a hazai Duna-szakaszon javítani kell a hajózási feltételeket. Ennek érdekében a cél, „a minimálisan 2,5 méter merülési mélységet biztosító hajózási szelvény kialakítása.” – olvasható az állásfoglalásban.

A dokumentum azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a hajózhatóság javítása érdekében tett intézkedések hatással lehetnek a Duna ökológiai állapotára. Ezért a Víz Keretirányelv kimondja, hogy a beavatkozásokat csak akkor szabad elvégezni, ha az ökológiai károkat megszűntetik illetve elfogadható méretűre csökkentik.

A Keretirányelv nagyon ambíciózus tervekkel próbálja meg fenntarthatóvá tenni a fejlődést és minél kevesebb kárt okozni. Valójában ez az igazi probléma: ahogyan fentebb is olvasható "elfogadható mértékűre csökketik" az ökológiai károkat. Igazából ezen a mondaton ütköztem meg, a beszámolót olvasva. Tudom, hogy így működnek a dolgok, de ennyire nyíltan leírva kicsit megdöbbentő. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy választhatunk a nagyobbik meg a kisebbik rossz között. Azt is tudom, roppant naiv elképzelés olyan megoldásokat várni, amik nem károsítják a környezetet, de a sok "elfogadható mértékű" szennyzéstől tartunk ott, ahol tartunk. Mindig kompromisszumokat kell kötni, szokták ilyenkor mondani. De valójában ilyenkor nem a természettel, vagy a gyerekeinkkel kötünk kompromisszumot, akik majd a mi mocskunkat lesznek kénytelenek eltakarítani, hanem a saját erkölcsi érzékünkkel, nyugtatva magunkat, hogy ennyi még belefér. Hát igen, sokminden belefér, csak még néhány olajkatasztrófa vagy beépített árterület és megnézhetjük magunkat. Vagy rosszul gondolom? 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.