Lassan főzz, tovább élsz! A jövő konyhájában nem lesz kapkodás

2014.03.09. 17:51 habba

A jövőről szóló utópiákhoz valahogy mindig hozzátartozik a felgyorsult élet gondolata, mintha a ráérősség valami régi dekadens luxus lenne, amit többé nem engedhet meg magának az ember. Magától értetődő, hogy 2030-ban gyorsabban fogunk közlekedni, vásárolni, tanulni, kutyát sétáltatni, gondolom bélyeget gyűjteni is. Legyen, de vajon enni és sütni-főzni is sietősebben fogunk-e? Ha a magyar designereken múlik, remélhetőleg nem.

1955-ben az American Scientificben megjelent egy hirdetés, amely 1965-re egy csodálatos konyhai készüléket ígért minden háztartásba. A Super Chef nevű gépnek az elképzelések szerint a megfelelő fogás kiválasztása után lefagyasztott alapanyagokból összeválogatva, infrahullámok segítségével kellett volna elkészítenie az ételt. Egyetlen gombnyomásra.

xlg_nd_chef.jpg

A Super Chef szerencsére rossz vicc maradt, nem utolsósorban azért, mert menet közben kiderült, hogy ételt melegíteni mikrohullámmal sokkal jobban lehet. Végül aztán a mikró sem bizonyult csodafegyvernek a háziasszonyok felszabadításáért folyó harcban, sőt, az is kétséges, hogy a frontvonalak még mindig a konyhában húzódnak-e egyáltalán. Az is elképzelhető, hogy a nők tulajdonképpen szeretnek főzni, és nem sajnálják az időt, ha valami finomat, különlegeset és egészségeset akarnak az asztalra tenni.

Valószínűleg Miklósi Ádám, is valami hasonlóra gondolt, amikor az Electrolux formatervező hallgatóknak meghirdetett versenyére egy intelligens sous-vide sütő koncepcióját dolgozta ki. A sous-vide eljárás a gasztronómiában maga a lassúság dicsérete. A lényege, hogy a húst a lehető legalacsonyabb hőmérsékleten, kíméletesen kell főzni, ami így tökéletesen megőrzi az ízeit, nedveit és értékes tápanyagait. Egy jó kis csontos sertésborda felpuhítása 50-60 fokon például akár 72 óráig is eltarthat, de mindenképpen megéri.

MiklosiAdam_Sous-vide_sejtes_fozorendszer_kicsi.jpg

 

Ádám formatervezett okos kuktájának érintőképernyőn és mobilon keresztül is lehet utasítást adni. Netről tölti le magának a recepteket, s ha kell egy héttel a főzőcskézés előtt megmondja, milyen alapanyagokat szerezz be a tökéletes konfitált kacsához. A koncepció valódi értéke számomra a tökéletesen futurisztikus, mégis barátságosan kerekded design és a mindenféle sürgetéssel dacoló koncepció, ami nem sajnálja az időt azoktól, akik szeretnék magukat rendesen odatenni egy jól elkészített étel mellé.

A magyar formatervező ötlete 2011-ben 1300 pályázat közül került a legjobb 8 közé az Electrolux nemzetközi design versenyén. A Design Lab nevű pályázatot 12 éve minden évben megrendezik, és 2007-ben Szabó Levente személyében volt már egy magyar nyertese is (aki egyébként ezzel a formabontó mosógéptervvel vitte a pálmát).

Mindez arról jutott eszünkbe, hogy március 1-én elstartolt a 2014-es Design Lab verseny is, a kiírók idén a jövő egészséges otthona témában várnak designötleteket. A pályázatokat április 6-ig lehet beküldeni, ha valaki kedvet és tehetséget érez magában, ne habozzon. Figyelni fogjuk a verseny alakulását, ígérjük, minden klassz magyar ötletet megmutatunk.
 

Egy kattintás és nem maradsz le a friss posztokról:

A bejegyzés trackback címe:

https://futurista.blog.hu/api/trackback/id/tr395850327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szmoker (Homo Trollicus) 2014.03.10. 15:09:54

"Egy jó kis csontos sertésborda felpuhítása 50-60 fokon például akár 72 óráig is eltarthat, de mindenképpen megéri."

Ez mennyivel több energiát igényel, mint belefőzni a húslevesbe 2-3 óra alatt pl? Vagy rántott húst csinálni 5 perc alatt?
+ gép hozzá + vákuumozó + vákuumfólia (környezetszennyezés?)

Ez a sous-vide hülyeség csak az időmilliomos metroszexuális hipszterek aktuális f.szsága, szvsz.

2 év múlva majd kiderül hogy szar, rákot okoz és a lábad is büdös lesz tőle, és a nyers hús az új menőség.

:)

Spica · http://lucrezia.blog.hu 2014.05.18. 11:09:49

azért a Super Chef után mégis voltak elvetemültek, akik tényleg csináltak konyhai számítógépet:
en.wikipedia.org/wiki/Honeywell_316#Kitchen_Computer
szépen hamvába is holt :-)

süti beállítások módosítása